Sulík: ha szükséges, lemondok a funkciómról

Richard Sulík

Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter kész lemondani a posztjáról, ha Igor Matovič (OĽaNO) ehhez kötné a kormányfői székből való távozást – mondta a miniszter a TA3 politikai vitaműsorában.

„Ha az lenne a kérés, hogy Igor Matovič csak azzal a feltétellel távozik, ha Sulík is, akkor megteszem, ha ez segít az országnak.“ - mondta.

Sulík elismételte, hogy a pártja továbbra is kitart a kormány átalakítása mellett, és a kormányfő valamint az egészségügyi miniszter lecserélését akarják. Sulík szerint egyikük sem képes rendesen ellátni a feladatát.

„A funkció nagyon megváltoztatta Matovičot.“ - mondta Sulík, aki elismerte, hogy zárt ajtók mögött a miniszterelnök értésére adta, hogy mit gondol róla. Sulík elmondta, hogy soha nem tapasztalt ennyi személyes támadást.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem akar előrehozott választásokat, és nem akarja szétverni a kormányt.

Sulík azt is elmondta, hogy ha március 21. után terítékre kerülne a kemény lockdown témája, a az SaS vétózni fogja azt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?