Pellegrini ma délelőtt fogadja Huliakot, pont kerülhet a koalíciós válság végére

Peter Pellegrini
Pozsony |

Peter Pellegrini köztársasági elnök hétfőn 11 órakor találkozik Rudolf Huliakkal, akit Robert Fico (Smer) miniszterelnök a múlt héten sportminiszternek jelölt. A találkozó után eldőlhet, hogy az államfő kinevezi-e az új minisztereket, amitől Ficóék a koalíciós válság megoldását várják.

Pellegrini a múlt héten azt mondta, csak azután hoz döntést Rudolf Huliak kinevezésével kapcsolatban, ha személyesen is találkozott az SNS frakcióját elhagyó parlamenti képviselővel. Az elnöki palota tájékoztatása alapján a találkozóra ma délelőtt sor kerül, így könnyen elképzelhető, hogy az államfő a következő órákban bejelenti a döntését.

Új miniszterek a láthatáron

Huliakot maga a miniszterelnök jelölte a sportminisztérium élére, abban bízva, hogy ezzel rendeződik a koalíció belső válsága.

Amióta ugyanis Huliak és képviselőtársai kiléptek az SNS frakciójából, illetve a Hlasból kitiltották Samuel Migaľt és Radomír Šalitrošt (Roman Malatinec pedig önként csatlakozott Huliakék csoportjához), azóta a koalíciónak gondot okoz a parlamenti többség biztosítása. Emiatt több tucat programpontot kellett elhalasztani a februári ülésen.

Mivel a Hlas és az SNS nem tudott megegyezni a felsorolt képviselőkkel, Fico vette kézbe az ügyet. A megoldás az lett, hogy a két kisebb koalíciós partnernek le kellett mondania egy-egy minisztériumról: a Hlasnak a régiófejlesztési tárcáról, az SNS-nek pedig a sportminisztériumról.

Utóbbi kapcsán már hivatalosan is megerősítették, hogy Fico Huliakot jelöli, de az új régiófejlesztési tárcavezető személye még kérdéses. Ladislav Kamenický (Smer) pénzügyminiszter a hétvégén utalt rá, hogy az új miniszter a Hlas lázadó képviselői közül kerülhet ki.

A házelnök megválasztása lehet a koalíció működésének tesztje

Amennyiben Pellegrini kinevezi az új minisztereket, elképzelhető, hogy véget ér a hónapok óta húzódó koalíciós válság, és Ficóék képesek lesznek stabilizálni a parlamenti többségüket.

Ennek letesztelése akár napokon belül megtörténhet, hiszen Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter a hétvégén azt mondta, kedden vagy szerdán össze is hívhatják a parlamentet, hogy egy rendkívüli ülés keretében megválasszák az új házelnököt. 

A Hlas Richard Rašit, a jelenlegi régiófejlesztési minisztert jelöli.

Az ellenzék már előre jelezte, nem vesz részt a szavazáson, így a koalíciónak nélkülük kell elegendő szavazatot találni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?