Sulík bizakodó, de belefáradt a kampányba

Richard Sulík választás 2023

Richard Sulík, az SaS elnöke nem sokkal fél 9 után Juraj Drobával, Pozsony megye főnökével érkezett meg a párt pozsonyi székházába.

Sulík jó hangulatban üdvözölte az újságírókat, az eredménnyel kapcsolatban óvatos optimizmussal nyilatkozott, véleménye szerint azonban pártja ötödik alkalommal is bejuthat a parlamentbe. A kampány kapcsán megjegyezte, ez volt élete eddigi legintenzívebb kampánya.

„Hagyjuk magunkat meglepni” – mondta az eredményre utalva, majd hozzátette patthelyzet is előállhat. A többi párt vezetőjével egyelőre nem tárgyalt, majd az eredménytől függően – elsősorban az SaS teljesítményétől – ejtik meg a találkozókat. Arra a kérdésre, mit lép, ha az SaS nem éri el az 5 százalékos bejutási küszöböt nem válaszolt. „Nem fogok most erről filozofálni, ne riogassunk” – válaszolta az újságírói kérdése. Az eredményt a liberális házban várja, nem zárta ki azonban, hogy „lemerülnek az elemek” és elalszik. A sajtómunkatársak részére egyébként egy fodrász szalonban alakítottak ki bázist.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?