Sulík: Az SaS önállóan indul a választáson, a Hlasszal nem kíván együttműködni

Richard Sulík

Az SaS önállóan indul a választáson és az elnöke, Richard Sulík lesz a listavezető – ezt maga Sulík erősítette meg. A párt leszögezte, hogy a Smerrel semmiképp nem lép koalícióra, a Hlas Sulík számára „nem kívánatos partner”.

A más pártokkal való együttműködésről Sulík csak akkor akar beszélni, ha már ki lesz hirdetve a választás időpontja. „Alapvetően jobboldali pártokkal képzeljük el az együttműködést, ezért zártuk ki a Smert, a Hlas pedig számomra nem kívánatos partner” – mondta. Hozzátette, a párt kongresszusa már korábban úgy határozott, hogy nem léphetnek koalícióra a Smerrel. „Ez nem egy választásra szólt, hosszú távú döntés” – tette hozzá.

Az SaS önállóan indul a választáson, Sulík tárgytalannak tartja a pártegyesülésekkel kapcsolatos felvetéseket. Lucia Ďuriš Nicholsonová EP-képviselő alakulófélben levő pártjával tudja elképzelni a parlamenti együttműködést. Ďuriš Nicholsonová korábban az SaS képviselője volt. „Ha pártot alapít és bejut a parlamentbe, elképzelhetőnek tartok egy koalíciót, de a választáson önállóan indulunk” – szögezte le.

Az SaS elnöke szerint nincs sok esélyük a sikerre a választások előtt egyesülő pártoknak. „Négyszer nulla az nulla, 50-szer nulla is nulla. Ezért nem jósolok az ilyesminek túl nagy esélyt, de végső soron a választók döntenek” – mondta Sulík a demokratikus erők összefogására vonatkozó felvetésekről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?