Sulík: az SaS eredménye nem siker

Pozsony |

<p>Nem tekinthető sikernek a Szabadság és Szolidaritásnak (SaS) a márciusi előrehozott választásokon elért eredménye Richard Sulík szerint.</p>

A pártelnök erről az SaS hétvégi pozsonyi kongresszusa után nyilatkozott. A párt a voksok 5,88 százalékát szerezte meg.

Sulíkról – kezdeményezérére – bizalmi szavazást tartottak a küldöttek, s megerősítették posztján.

„Nyíltan kell beszélni a hibákról, amelyeket elkövettünk, s ez szombaton meg is történt a kongresszuson. A választásokon elér kevesebb mint hat százalék nem számít sikernek, ám fiatal párt vagyunk, s jó előfeltételekkel rendelkezünk ahhoz, hogy biztos helyünk legyen a szlovákiai politikai palettán” – mondta Sulík a küldötteknek.

Hangsúlyozta, a párttagok tisztességesek, amit az is jelez, hogy semmilyen botrány nem köthető a nevükhöz. A maguk területén szakembernek számítanak, ezért az SaS programja a legjobb – működőképes megoldásokat kínál. Ugyanakkor jelezte, a viszonylag kis, 270 fős tagság bővítését is célul tűzték ki.

A kongresszus három új tagot (Juraj Miškov, Marián Viskupič és Ľuboš Dojčan) választott a párt országos választmányába. Miškovot tulajdonképpen újraválasztották. Ugyanezt Martin Poliačiknak nem sikerült elérnie.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?