ŠtB: megtorló akciókat szerveztek

Az ŠtB-nél a forradalmat követő napokban kétféle, egymásnak teljesen ellentmondó folyamat zajlott – párhuzamosan. Egyrészt a szervezet hatványozottan monitorozta az ellenzéki tevékenységeket. November 19-től folyamatosan érkeztek a központ parancsai a kerületi és járási szervekhez, hogy napi jelentéseket adjanak a vállalatoknál érezhető közhangulatról. Lejáratás, bebörtönzésEmellett az ŠtB élesítette és aktualizálta az ellenzéki erőkkel szembeni megtorló akciókat is. Az állambiztonságnak kész forgatókönyvei voltak egy ilyen esetre: egyebek mellett az Ék (Klín), a Kör (Kruh), valamint a Norbert fedőnevű akció. Az Ék-akció célja az volt, hogy az állambiztonság ügynökei és besúgói befolyást szerezzenek az ellenzéki mozgalmakban, esetleg saját maguk is pártokat alapítsanak. A Kör nevű akció célja az esetleges sztrájkok letörése, a kiemelten védett épületek őrzésének biztosítása volt. A Norbert-akció célja az ellenzéki vezetők és szervezkedők internálása volt. Erre a célra külön börtönhelyiségeket és internálótáborokat tartottak fenn, 1989-ben összesen 9 ezer embert terveztek őrizetbe venni. A tervek készen álltak, ám november végén az akciókat lefújták, a dokumentáció nagy részét pedig a következő napokban megsemmisítették. A Norbert-akció december 7-én lett véglegesen lefújva. Likvidálták az iratokatMíg a fenti akció célja a kommunista rendszer védelme, a forradalom leverése volt, paradox – ám logikus – módon közben már zajlott az iratok megsemmisítése is. Az állambiztonság különböző szintjein dolgozók egy jelentős része ugyanis már látta, hogy a helyzet menthetetlen, így legalább a számára kompromittáló anyagokat akarta likvidálni, esetleg félretenni a későbbi évekre, hogy az egykori besúgókat vagy megfigyelteket zsarolni tudja. Az ŠtB-nek viszonylag kevés ideje volt az iratok megsemmisítésére. A bársonyos forradalom gyorsan lezajlott, hivatalosan a november 17.–december 29. intervallum a legáltalánosabban elfogadott. Ám az ŠtB-sek számára ennél jóval rövidebb idő állt rendelkezésre. Egyrészt közvetlenül a november 17-e utáni napokban még nem lehetett biztosan tudni, hogy megdől a rendszer, azt pedig végképp nem, hogy ilyen gyors lesz a folyamat. Az iratlikvidálás feltehetően csak november 20–25-e között indult be, pontos dátumot nem tudni, ugyanis december 1-ig ilyen jellegű parancsot senki sem adott ki – az illegális megsemmisítéseket pedig értelemszerűen nem jegyzőkönyvezték. Az említett napon Alojz Lorenc, az ŠtB vezetője (egyben a belügyminiszter első helyettese) adott ki parancsot az élő ügyek dokumentumainak likvidálására. Lorenc később azzal védekezett, hogy az iratokkal való későbbi visszaélést akarta csak megelőzni… Hat nappal később az ŠtB egyik magas rangú vezetője az összes ellenséges személy aktáját – függetlenül attól, élő vagy lezárt ügyről van szó – megsemmisítését rendelte el. Három–négy hetük voltHivatalosan csak hét napig tartott az iratok likvidálása, Lorenc ugyanis december 8-án parancsban állította le őket. „Kifelé úgy akart mutatkozni, mint aki hajlandó együttműködni az új hatalommal” – véli Bukovszky László történész, a Nemzeti Emlékezet Intézetének (ÚPN) egykori vezető munkatársa. A parancs ellenére több helyen, több kerületi szervnél folytak iratsemmisítések. Bukovszky elmondása szerint még december közepi bejegyzéseket is találtak a likvidálásokról. A mai napig nem lehet pontosan tudni, az iratok hányad részét semmisítették meg, illetve mennyit hagytak meg maguknak az ügynökök. Az iratsemmisítés ugyanakkor az egyes kerületekben más és más jellegű volt, sok függött attól, mennyire volt „élelmes” a helyi vezető. Čarnogurský elaludtAnnak ellenére, hogy az 1989. december 10-én felállt az első nem kommunista többségű kormány, melyben az ellenzéknek rálátása volt a belügyi szervek munkájára is, a forradalmárok csak 1990 legelején vették át ezen a téren az irányítást. Az átmeneti csehszlovák kormányban ugyanis nem volt belügyminiszter, a tárcát hárman irányították: a kommunista Marián Čalfa kormányfő, valamint két miniszterelnök-helyettes: az ellenzéki Ján Čarnogurský és a reformkommunista Valtr Komárek. Az ŠtB felügyeletével Čarnogurský volt megbízva, ám a KDH elnöke – akit korábban rendszeresen zaklattak az ügynökök – nem állt a helyzet magaslatán. Később több ellenzéki, közte Ján Langoš is bírálta azért, mert nem ellenőrizte megfelelően az állambiztonságot, ugyanakkor szakértők szerint a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy az első hetekben nem is látta kellőképpen át a titkosrendőrség működését.