Sovány a kínálat

A választási kampány fontos eleme minden országban a pártok szociális politikája. A pártok tisztában vannak vele, hogy olcsó szavazatokat szerezhetnek nyugdíjemelési ígéretekkel, és ebben az időszakban egyszerűen megoldhatónak tűnik a nyomasztó munkanélküliség kérdése is.

Habár az ígéretekből idén sincs hiány, a pártprogramok azonban – kevés kivételtől eltekintve – szűkszavúan nyilatkoznak a választások után követendő szociálpolitikai irányvonalukról. Iveta Radičová, az egyes pártprogramokat elemző Közéleti Kérdések Intézetének (IVO) szociális szakértője szerint gyakran valódi detektívmunkát jelentett a program szociális részének megtalálása. „Egyes pártok programjában maga Sherlock Holmes is képtelen lenne megtalálni a szociális fejezetet, úgy el van rejtve az egyes fejezetek közt.” A pártprogramokra rányomta bélyegét az is, hogy nem rendelkeznek valódi szakemberrel ezen a területen. Ez Radičová szerint megmutatkozik a szociális programuk nyelvezetében is, mely gyakran a szakma szempontjából azonosíthatatlan kifejezéseket tartalmaz. Pedig a szociális támogatási rendszer átalakítása mára már elkerülhetetlenné vált, az alábbiakban négy párt szakértőjének véleményét közöljük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?