Viera Tomanová (Smer): Napi egyszeri meleg ételt

A Smer bizonyos fenntartásokkal ugyan, de egyetért a szociális rendszer eddigi átalakításával, támogatja a nyugdíjreform folytatását. Hosszútávon számol a kirovó-felosztó pillér működésével, és erős állami hatásköröket biztosítana a tőkefedezeti elven alapuló pillér esetében is.

A Smer bizonyos fenntartásokkal ugyan, de egyetért a szociális rendszer eddigi átalakításával, támogatja a nyugdíjreform folytatását. Hosszútávon számol a kirovó-felosztó pillér működésével, és erős állami hatásköröket biztosítana a tőkefedezeti elven alapuló pillér esetében is. „A személyi nyugdíjszámlák vezetése, a kapcsolattartás a biztosítottakkal továbbra is a közigazgatás feladata lenne, a nyugdíjbiztosítók feladata egyedül a befizetett nyugdíjjárulék kezelése lenne”, mondta lapunknak Tomanová. Az egyének nem választhatnának maguknak biztosítót, nyugdíj-megtakarításaikat állami ügynökség osztaná fel az egyes biztosítók között. A nyugdíjbiztosítás második pillérének létrehozását a szociális biztosításról szóló törvény életbe lépésével együtt tervezi a Smer, a jelenlegi, törvényben meghatározott időpontot – 2003. július 1-jét – azonban nem tartja reálisnak; „a műszaki háttér biztosítása érdekében valószínűleg későbbre kell halasztani az indulást”, véli Tomanová. A párt kis mértékben módosítaná a szociális háló összetevőit is, demotiválónak tartja például a kisjövedelmű családok esetében a jelenlegi szociális támogatást. Tomanová növelné a létminimum és a minimálbér közti különbséget, és szeretné elérni, hogy ez utóbbi elérje az átlagjövedelem hatvan százalékát. A Smer különbséget tenne azok között, akik rossz szociális helyzetüket maguknak köszönhetik, és azok között, akik objektív okok miatt nem tudnak gondoskodni magukról és családjukról. A községek feladatának tartja, hogy mindenki számára biztosítsa a napi egyszeri meleg ételt, a nélkülözhetetlen ruházatot és a szükségszállást a hajléktalanok számára. A párt nem tervezi a családi pótlék kifizetési módjának megváltoztatását, habár elismeri, hogy egyes, sokgyermekes családok esetében fennáll annak veszélye, hogy ez a szociális juttatás nem ösztönzi a szülőket munkahely keresésére. Ennek kiküszöbölésére a párt javasolni fogja a pénzbeli juttatás helyett természetbeni – ruha, étel – juttatás bevezetését azok számára, akik hosszabb ideig nem dolgoznak, és visszaélnek a családi pótlékkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?