Európa alvajáróként tart a semmibe, az európaiaknak fel kellene ébredniük, mielőtt túl késő lenne. Ha nem így lesz, az Európai Unió úgy jár, mint a Szovjetunió 1991-ben. Sem Európa vezetői, sem a polgárai nem érzékelik, hogy forradalmi időket élünk, számtalan lehetőség kínálkozik, de kimenetelük bizonytalan.
A legtöbben azt feltételezik, hogy a jövő hasonlítani fog a jelenre, de ez nem feltétlenül van így. Hosszú és eseménydús életem során a radikális egyensúlytalanság több periódusát éltem át. Ma is egy ilyen periódusban élünk.
A következő fordulópont az európai parlamenti választás lesz májusban, amelyen, sajnos, az Európa-ellenes erők előnyben vannak. Ennek számos oka van, például a tagországok idejétmúlt választási rendszere, az unió alapszerződésének megváltoztathatatlansága, és hogy nincsenek jogi eszközök az uniós alapértékeket tagadó országok megrendszabályozására. Az EU előírja a tagjelölt országoknak a saját jogrendjét, azonban nem tudja betartatni a tagországokkal.
Az elavult pártrendszer akadályozza az unió értékrendjének megőrzését, és azokat segíti, akik egészen mást akarnak. Ez érvényes az egyes országokra, de még inkább a transzeurópai szövetségekre. A tagországok pártrendszerei a 19. és 20. századi törésvonalakat tükrözik, mint a tőke és a munkaerő közötti ellentéteket. Jelenleg a valódi ellentét azonban az Európa-párti és Európa-ellenes erők között van.
Az EU meghatározó országa Németország, viszont a domináns politikai szövetség, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) között fenntarthatatlanná vált. A szövetség egészen addig működött, amíg Bajorországban nem volt meghatározó párt a Keresztényszocialista Uniótól jobbra. Ez azonban a szélsőséges Alternative für Deutschland (AfD) megjelenésével megváltozott. A tavaly szeptemberi tartományi választáson a CSU az elmúlt hat évtized legrosszabb eredményét érte el, és az AfD először jutott be a bajor parlamentbe.
Az AfD felemelkedése elvette a CDU-CSU szövetség értelmét. A szövetség nem bontható fel új választások nélkül, amelyet viszont sem Németország, sem Európa nem engedhet meg. A szövetség nem lehet olyan elkötelezetten Európa-párti, mert jobbról az AfD fenyegeti.
A helyzet azonban nem reménytelen. A német zöldek az egyetlen Európa-párti politikai erő, a közvélemény-kutatásokban a támogatottsága folyamatosan emelkedik, míg az AfD, úgy tűnik, elérte a csúcsot és nem tud tovább növekedni (talán a volt Kelet-Németország kivétel). A CDU/CSU-szavazókat egy olyan párt képviseli, amelyiknek a viszonya az európai értékekhez nem egyértelmű.
Az Egyesült Királyságban is az elavult pártrendszer akadályozza, hogy a polgárok kinyilvánítsák az akaratukat. A Konzervatívok és a Munkáspárt is a belső megosztottsággal küzd, de a vezetőik – Jeremy Corbyn és Theresa May – megegyeztek abban, hogy a brexitet végigviszik. A helyzet annyira bonyolult, hogy a britek többsége már túl akar lenni a kilépésen, pedig ez a pillanat sorsdöntő, évtizedekre meghatározza az ország jövőjét.
A Corbyn és May közti egyezség mindkét pártban ellenállásba ütközött, a Munkáspártban majdnem zendüléshez vezetett. A kettejük találkozóját követően May egy programot jelentett be, amely az észak-angliai, szegény, brexit-párti szavazókörzetek támogatását célozta meg. Corbynt pedig azzal vádolják, hogy megszegte az ígéretét, melyet tavaly szeptemberben tett a munkáspárti konferencián. Azt ígérte, ha nem lehet új választást tartani, akkor támogatni fogja a második brexitnépszavazást. A közvélemény is tudatosítja a brexit szörnyű következményeit. Egyre nagyobb az esélye, hogy elvetik a May által kínált egyezséget. Ez a népszavazás támogatásához vezethet, vagy, ami még jobb, hatályon kívül helyezik az 50-es cikkelyt, amely elindította az EU-tagság megszűnését.
Olaszország is hasonló, zilált helyzetben van. 2017-ben az EU végzetes hibát követett el azzal, hogy a dublini egyezmény szigorú betartását követelte, ezáltal aránytalanul nagy terheket rótt az olyan országokra, mint Olaszország, amelyeken át a bevándorlók az unióba érkeznek. Ennek következtében az Európa-párti olasz választókat az Európa-ellenes Északi Liga és az Öt Csillag Mozgalom karjaiba hajtotta. A korábban meghatározó Demokrata Pártban nagy a zűrzavar, aminek az az eredménye, hogy az Európa-párti szavazóknak nincs kire szavazniuk. Bár van egy kísérlet, hogy közös, Európa-párti listát állítsanak. A pártrendszer hasonló átrendeződése figyelhető meg Franciaországban, Lengyelországban, Svédországban és valószínűleg másutt is.
Még rosszabb a helyzet a transzeurópai szövetségeknél. A nemzeti pártoknak legalább vannak történelmi gyökereik, de a transzeurópai pártszövetségeket a vezetőik érdeke irányítja. Az Európai Néppárt (EPP) a legnagyobb vétkes. Teljesen feladta az elveit, mivel megtűri Orbán Viktor Fideszét azért, hogy megőrizze többségét az Európai Parlamentben, és ellenőrizzék a legfontosabb posztok elosztását. Ezzel szemben az Európa-ellenes erők jobban állnak, legalább vannak elveik, igaz, azok visszataszítók.
Ha nem helyezik az európai érdeket a saját érdekeik elé, akkor nehéz elképzelni, hogyan győzhetnének az Európa-párti pártok a májusi EP-választáson. Kitarthat valaki az EU megőrzése mellett, miközben az átalakításáért száll síkra, de ez az EU lényegét érintené. A jelenlegi vezetés a politbüróra emlékeztet a Szovjetunió összeomlása idejéből – továbbra is ukázokat ad ki, mintha még lenne súlya.
Ahhoz, hogy megvédhessük Európát belső és külső ellenségeitől az első lépés, hogy felismerjük, mekkora veszélyt jelentenek. A második, hogy felrázzuk az alvó Európa-párti többséget, és mozgósítsuk őket, hogy védjék meg azokat az értékeket, amelyekre az EU épül. Különben az egyesült Európa álma a 21. század rémálma lehet.
© Project Syndicate
Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.