Sólymos semlegesen értékeli Budaj eddigi tevékenységét a zöldtárca élén

Sólymos László
Pozsony |

Sólymos László volt környezetvédelmi miniszter semlegesen értékeli Ján Budaj, a zöldtárca új vezetőjének munkáját az elmúlt 100 napban. Díjazza a környezetvédelem megjelenését a sajtóban, ugyanakkor kételyeit fejezte ki afelől, hogy a „sajtó köpenye alatt tényleg dolgoznak-e a megoldásokon”.

A száznapos időszak a Környezetvédelmi Minisztérium esetében nagyon rövid idő arra, hogy a munkát értékelni lehessen, véli Sólymos. „Az új vezetőségtől senki sem vitathatja el ennek erőteljes jelenlétét, aktív tevékenységét és láthatóságát a sajtóban. Rendszeresen a képernyőn vannak, és nagyra értékelem, hogy a nehéz témákkal is foglalkoznak” – közölte a TASR-rel.

Sólymos emlékeztetett, hogy a zöldtárcának továbbra sincs második államtitkára. Abban bízik, hogy egyes folyamatok csak a koronavírus-járvány miatt lassultak le. Hozzátette: „óvatos optimistának” tartja magát.

Sólymos szerint Budaj rámutat a problémákra, a törvénysértésekre és a törvények hiányosságaira. Ez a volt miniszter szerint üdvözlendő, amennyiben tényleg dolgoznak a megoldásokon, és mindez nem marad meg a sajtóban való közlés szintjén. „Máskülönben beigazolódnak azok az egyre erősödő kétségek, melyek szerint a miniszter nem nőtt még ki az ellenzéki képviselői szerepből. Vagyis rámutat a problémákra, de elfelejti, hogy felelősséget kell vállalnia a megoldásukért. Ezt 100 nap elteltével még nem merném megítélni” – mondta Sólymos.

A leglátványosabb lépése Sólymos szerint az volt, hogy elhalasztotta a PET-palackok és fémdobozos italok betétdíjas rendszerének a bevezetését. Megjegyezte, hogy amióta Budaj kijelentette, hogy a rendszer bevezetését a 2022-es évre halasztják, egyetlen témával kapcsolatos anyagról sem hallott a kormányban vagy a parlamentben.

Sólymos emlékeztetett: a kormány két madárvédelmi területet és több európai jelentőségű területet érintő gondozási programot is elfogadott. Ezek azonban már az új vezetőség színre lépése előtt elő voltak készítve – jegyezte meg.

A volt miniszter szurkol az utódjának. „Jó projektek vannak az asztalán, különböző mértékben kidolgozva. Némelyeket elég már csak a kormány elé terjeszteni, másokat még ki kell egészíteni” – mondta Sólymos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?