Solák ismertette a rendőrség átszervezésének részleteit

solak k

Ľubomír Solák országos rendőrfőkapitány ismertette a rendőrség átszervezésének részleteit, melyek vasárnaptól, szeptember 1-től lépnek életbe.

Megszűnik a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA), helyette létrejön a Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal (ÚBOK), a Nemzeti Drogellenes Egység és a Terrorelhárító Központ. Solák erről pénteki sajtótájékoztatóján számolt be.

Hozzátette, a speciális egységek ezentúl nem foglalkoznak majd hétköznapi ügyekkel és vétségekkel, ezáltal hatékonyabb lesz a működésük.

Az átszervezésnél külföldi, elsősorban a csehországi példából indultak ki. „A szervezett bűnözés elleni cseh központ 2020-ban 285 ügyön dolgozott, 2021-ben 282-őn, 2022-ben 267-en. A NAKA csak 2023-ban 2434 üggyel. Ez elég magas szám, és inkább arról árulkodik, mintha a NAKA egyszerű körzeti kapitánysággá vált volna” – indokolta a változásokat Solák.

A reformról az Európai Uniót is tájékoztatta Szlovákia. Nem változik azoknak a rendőröknek a száma, sem a feladataik, akik az európai ügyészséghez tartozó esetekkel foglalkoznak. A belügyminisztérium arról tájékoztatta a TASR-t, hogy a környezetvédelmi rendőrséget sem érintik a változások.

Az átszervezések miatt a testület mintegy 100 tagját helyezik át. Solák állítása szerint figyelembe vették, hogy eddig hol teljesítettek szolgálatot. „Ha pozsonyi, akkor Pozsonyban marad, csak átkerül a járási vagy a kerületi rendőrségre” – magyarázta a rendőrfőkapitány.

Solák korábban a Szlovák Rendőrszakszervezet Polícia című újságjában ismertette az átszervezés fő elemeit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?