Sokan csalnak az adóbónusszal

pénz euró
Pozsony |

Szigorúbb ellenőrzéseket tervez a gyermekek után érvényesíthető adóbónusszal kapcsolatban a központi adó- és vámhivatal, amely szerint rengetegen élnek vissza ezzel a lehetőséggel, ami jelentős károkat okoz az államkasszának.

„A 2018-as adatokat vizsgálva a hivatalunk kiderítette, hogy csak a vizsgált évben 7320 szülő adta be az igényét jogosulatlanul a gyermekek után érvényesíthető adóbónuszra, amivel az államnak csaknem 1,6 millió eurós kárt okoztak” – nyilatkozta lapunknak Martina Rybanská, a központi adó- és vámhivatal szóvivője.

A gyermekek után járó adóbónuszt először abban a hónapban lehet kérni, amikor a gyermek megszületik, és legfeljebb a gyermek 25 éves koráig jár. Az egyik legfontosabb feltétel, hogy az adóbónuszt egyszerre csak az egyik szülő igényelheti.

„Ezt azonban sokan nem tudják, vagy szándékosan csalnak. Az adataink szerint ugyanis 2018-ban 3826 esetben mindkét szülő igénybe vette az adóbónuszt, ami az államnak 821 ezer eurós többletkiadást jelentett”

– tette hozzá Rybanská.

Csaknem 3500 esetben ugyan csak az egyik szülő igényelte a bónuszt, ezt azonban több munkáltatónál is megtette, vagy nagyobb összegre tartott igényt a kelleténél, amivel mintegy 760 ezer eurós veszteséget okoztak az államnak. Rybanská szerint ezért arra kérik az adózókat, hogy idén az eddiginél is jobban ügyeljenek az adóbónusszal kapcsolatos szabályok betartására, mert ezt még szigorúbban ellenőrzik majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?