Sokakat érint a szegénység

család k

A szegénység kiterjedtségéről és mélységéről szóló európai EU-SILC felmérés szerint a szlovákiai lakosság 17,6 százalékát fenyegeti a szegénység.

Az adatok éves összehasonlításban romlanak, ugyanis 2015 óta nem volt olyan rossz a helyzet, mint tavaly – mutat rá a felmérés. 

943 ezer állampolgár tartozik a szegénység vagy a szociális kirekesztettség által fenyegetett kategóriába, ötvenezerrel többen, mint az előző évben. A Denník N portálnak nyilatkozó Zuzana Kusá szociológus szerint az adatokban különösen meglepő, hogy nemcsak a munkanélküli, hanem az intenzíven dolgozó családok egy része is veszélyeztetettnek számít. A jelenséget magyarázhatja, hogy ugyan csökken a munkanélküliség, de ez a tendencia főként a különösen alacsony bért kínáló munkahelyek megjelenésével van összefüggésben. 

Szlovákiában a legkomolyabb problémának az úgynevezett jövedelmi szegénység számít – a lakosság 14,3 százalékát érinti. Az elszenvedők kikerülnek a munkaerőpiacról és alacsonyabb az egy főre számított bevételük, mint havi 460,7 euró. A lakosság további hét százaléka él súlyos anyagi deprivációban – ez azt jelenti, hogy a költségeik miatt alapvető kiadásokat sem engedhetnek meg maguknak. Nem csak a szegénységben élők nélkülöznek: a szlovák lakosság önbevallása szerint 36 százalék nem engedheti meg magának, hogy egy hétig szabadságra menjen, 30 százalék képtelen lenne anyagi forrásokat előteremteni a be nem tervezett kiadásokra, a lakosság negyede pedig nem tudja lecserélni az elhasznált bútorait. 

A kimutatások szerint Szlovákiában a szegénység leginkább nem a nyugdíjasokat, hanem a gyermekeket veszélyezteti – a 17 éven aluliak 25,3 százaléka érintett, ami 0,6 százalékkal több, mint 2022-ben. A legrosszabb helyzetben a sokgyerekes és az egyszülős családok vannak. 

A nyugdíjasok 14 százalékát fenyegeti a szegénység, az egyedül élő idősek vannak rosszabb helyzetben. A szakemberek szerint a jelenlegi szabályok mellett az elszegényedés a jövőbeni nyugdíjasokat érintheti a leginkább, a számítások alapján ugyanis a minimálbért, azaz 750 eurót kereső munkavállalók nyugdíja 318 euró, vagyis mélyen a szegénységi határ alatt alakulna. 

(Denník N, tg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?