ÚJ SZÓ-HÍRA világ végét okozó katasztrófavariációk hasonlóak: mindegyik az űrből jön. Vagy a misztikus Nibiru bolygó – amely állandóan a Nap mögött bujkál – ütközik a Földdel, vagy egy hatalmas üstökös, vagy pedig irgalmatlan napvihar végez az emberiséggel.Az eredmény világra szóló.
Sok helyen biznisz a világvége, Kínában börtön járhat érte
ÚJ SZÓ-HÍR
A világ végét okozó katasztrófavariációk hasonlóak: mindegyik az űrből jön. Vagy a misztikus Nibiru bolygó – amely állandóan a Nap mögött bujkál – ütközik a Földdel, vagy egy hatalmas üstökös, vagy pedig irgalmatlan napvihar végez az emberiséggel.
Az eredmény világra szóló. Az Egyesült Államokban kirobbanó sikere lett a fejlett technológiájú földalatti túlélővermeknek. „Korábban havonta adtunk el egyet, most naponta” – idézte Ron Hubbard gyártót a The Daily Telegraph című brit lap. „Nem értek a maja naptárhoz, de asztrofizikusok is akadnak a vevőim között, és azt tanácsolják, készüljek fel sugárzásra, mágneses viharra. Hátha igazuk lesz. Ezért aztán 19-én én is a föld alá vonulok és csak 23-án jövök fel” – mondta Hubbard, aki üzlete szempontjából jó példával jár elöl.
Pánik és hisztéria
Franciaországban föld alatti mozgalom helyett a hegyi túrázók száma szökött fel a Pireneusokban, Bugarach falunál. A 179 lelket számláló település már ott tart, hogy meg akarja tiltani a belépést az ufóhívőknek. Ők ugyanis úgy tartják, hogy a közeli hegy csúcsa földönkívüliek „garázsa”, és néhány szerencsés földit megmentenek azzal, hogy magukkal viszik őket a kataklizmából.
Oroszországban is sok nyitott fülre talált a „vég” szó. Omutnyinszk városában jó páran rohantak kerozint venni és konzerveket, miután olvastak egy cikket, amely megerősítette a világvége eljövetelét, és amelyet állítólag egy tibeti szerzetes írt. Novokuznyeckre sótlan napok jöttek, hiánycikk lett az ételízesítő, továbbá a fáklya és a termosz – megintcsak a világvégehírek miatt.
Évzáró nagy sajtóértekezletén Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy nem fél a világvégétől. „Minek is félni, amikor ez elkerülhetetlen” – mondta Putyin, hozzátéve: valóban tudja, mikor következik be a világvége. „4,5 milliárd év múlva, amikor kialszik a Nap. De akkorára az életnek már vége lesz” – mondta az orosz államfő.
Kína: letartóztatások
Kínát sem kerüli el az aggodalom, jóllehet az ázsiai ország közgondolkodásában a világvégejóslatoknak nincs semmilyen hagyományuk, elméleti előzményük. 2009-ben viszont nagyon sikeresen megalapozta a félelmeket a 2012 című amerikai katasztrófafilm. Szecsuánban a gyertyárusok ennek köszönhetik most forgalmuk felszökkenését, meg annak a netes pletykának, miszerint három napig sötétség borul a világra.
Kínában egyébként sorra tartóztatják le azokat, akik hisznek a világ végében. A Mindenható Isten keresztény egyház több mint 400 tagját tartóztatták le a kínai hatóságok az ország nyugati részén fekvő Qinghai tartományban. Az 1990-ben alakult csoport Kínában hivatalosan betiltott szektának minősül, a tagok bűne annyi volt, hogy a maja világvégejóslat alapján azt terjesztették, december 21-én eljön az armageddon. Mindezt a hatóságok a kínai kormány és állam elleni összeesküvésként értékelték.
Kína más részein is voltak hasonló letartóztatások az elmúlt napokban, az őrizetbe vett világvégehívők száma eléri az 500-at. Az országban különösen feszült a helyzet világvégeügyben, miután néhány napja Henan tartományban egy világvégehívő szekta tagja 20 gyereket késelt meg.
A maják örülnek a bevételnek
Mindezalatt Mexikóban, az ősi maja civilizáció földjén nemigen tartanak a világvégétől, sőt: üzleti lehetőséget látnak benne. Több száz majatémájú eseményt szerveznek, és a turistaforgalom várhatóan megduplázódik az idén.
Az Egyesült Államok űrhivatala, a NASA nem tartozik a világvégére számítók közé, elveti a Nibiru létezésének elméletét, mondván, hogy nincs semmilyen bizonyíték egy Nap mögött rejtőző bolygó létére.
„Nem bujkálhatna állandóan. Ha létezik, már évekkel ezelőtt láttuk volna” – így a hivatal egy tudósa. Hasonlóan derűlátók a világ végével kapcsolatban maguk a maják. Határozottan elutasítanak minden végelméletet. Több tévétábnak is azt nyilatkozták, ők semmiről sem tudnak.
„December 21-e a hála és köszönet napja lesz, 22-én pedig egy új hajnalt üdvözölhetünk” – mondta egy maja sámán, aki pár napja mágikus ünnepi tüzet gyújtott Kubában búcsúzóul a régi – maja – kalendáriumtól, illetve az utóbbi 5125 esztendőtől. (dem, MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.