Smer: kínos, ahogyan Radičová és Mikloš szabadulna a felelősségtől

Pozsony |

<p>A Smer-SD szerint hihetetlenül kínos, ahogyan Iveta Radičová kormányfő a szőnyeg alá akarja söpörni pártja, az SDKÚ-DS pártvonalon szervezett bizniszét, vagyis azt, hogy az Adóigazgatóság a nyitrai járási SDKÚ-elnök cégétől, a Nitra Investtől bérel irodaépületet a kassai adóhivatal számára.</p>

Iveta Radičová miniszterelnök ugyanis pénteken felszólította Miroslav Mikulčíkot, az Adóigazgatóság vezérigazgatóját, hogy vonja le a következtetéseket a kassai épületük gyanús bérlete miatt, vállalja a politikai felelősséget, így tisztítva meg nevét.

Erik Tomáš, a Smer-SD kommunikációs osztályának igazgatója úgy véli, Radičová és Ivan Mikloš pénzügyminiszter kétségbeesett igyekezettel próbálja áthárítani a politikai felelősséget egy hivatalnokra.

"A miniszterelnök kormányhivatali ellenőrzést kezdeményezett az Adóigazgatóságon, egyúttal kérte a parlament elnökét, javasolja az Állami Számvevőszék ellenőrzését, mivel az parlamenti jogkor” - áll a kormányhivatal sajtónyilatkozatában.

Az Adóigazgatóság vezérigazgatója közpénzeket takarított meg azzal, hogy aláírta a bérleti szerződést. A kormányhivatal emlékeztetett: a miniszterelnök azonnal cselekedett az ügyben, és felszólította Mikulčíkot, hogy mutassa be a bérleti szerződéseket. A kormányfő üdvözli, hogy a Nitra Invest végül elállt a szerződéstől. (SITA, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?