Smer: ingujjban a jövőképről (videó)

<p>A Smer-SD a következő négy évben is szívesen állnak a politikai hatalom élén. „Biztonság és stabilitás a nehéz időkben – ezt kínálja a párt” - vázolta a pozsonyi programkonferencia nyitóbeszédében Robert Fico pártelnök. „Mi is tudunk találgatni, de vannak tapasztalataink az ország irányítását illetően, s tudjuk, mi a reális, s mi nem.</p>

Ezért a mi választási programunk teljes képet nyújt Szlovákiáról az elkövetkező négy évben, jelzi, milyenek a lehetőségei” – hangsúlyozta Fico. Figyelmeztetett, hogy a soron következő négy esztendőben meg kell birkóznia a gazdasági válság következményeivel. „Az embereknek ezekben az időkben mindennél nagyobb szükségük van biztonságra, arra, hogy érezzék, valaki áll mögöttük” – véli Fico.

A Smer pprogramja, amelyet a küldöttek jóváhagynak, három pillérre épül: szociális piacgazdaság és szolidaritás, erős, hatékony állam, az ország nemzeti és állami érdekeinek védelme. „Ignoránsok nem építhetnek szociális államot, s olyanok sem, akik tönkreteszik azt” – jelentette ki Fico az előző kormány címére, amely – szerinte – nem sokat tett pl. a család érdekében. Fico szerint Szlovákiának van esélye, hogy az Európai unió sikeres, fejlett országa legyen.

A Smer-SD elnöke meg van győződve arról, hogy az elmúlt négy év alatta, amikor a pártja volt hatalmon, megerősödött az állam ellenőrző és irányító szerepe. Az egyik legnagyobb sikernek azt tekinti, hogy Szlovákiának a második legkevesebb adóssága van az eurozónában.

A Smer-SD programkonferenciájának küldöttei – az illemszabályok ellenére a nagy meleg miatt ingujjban tárgyalnak. Fico a jelenlévő hölgyeket kérte meg, hogy a férfiak levehessék zakójukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?