Smer: Az élelmiszer-árplafon a kormány által jóváhagyott csalás

robert fico k

Az élelmiszer-árplafon a kormány egyetértésével végrehajtott csalás – jelentették ki keddi sajtótájékoztatójukon az ellenzéki Smer képviselői az agrártárca és az üzletláncok pénteki bejelentésére reagálva, mely szerint egyes élelmiszerek árát három hónapra befagyasztják.

„Elfogadhatatlan, hogy az üzletláncok anélkül álljanak elő egyes élelmiszerek árplafonjának bevezetésével, hogy a gyártókkal és a beszállítókkal egyeztetnének” – jelentette ki  Robert Fico, a párt elnöke. Hozzátette, a listán olyan termékek is szerepelnek, amelyek egyáltalán nem tartoznak az alapélelmiszerek közé.

A Smer parlamenti alelnöke a jövő héten találkozóra hívja a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara, a pékségek, tejüzemek, továbbá az ágazati szakszervezetek, a Szlovák Kereskedelmi Felügyelet (SOI) és a kereskedők képviselőit. „Természetesen jelen kell lenniük az üzletláncok képviselőinek is, és parlamenti képviselőket is meghívunk, hogy megvitassuk, mit tehet az állam például a magas energiaárak kompenzációja terén” – jelentette be Fico.  

„Örülök, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar nem hagyta magát belerángatni a mezőgazdasági minisztérium és főleg az üzletláncok marketinghúzásába” – tette hozzá Richard Takáč, a párt alelnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?