Sme: az EU elnökség után megerősödhet Magyarország bírálata

Pozsony |

<p>A Sme napilap csütörtöki kommentárja szerint várható, hogy a magyar európai uniós elnökség befejezése után "jelentősen megerősödik Magyarország bírálata".</p>

"Orbánék kedvenc állítása, miszerint csak Szlovákiával rosszak a kapcsolataik, kezdi érvényét veszteni. Budapest uniós elnökségének befejezése után várhatóan jelentősen megerősödik Magyarország bírálata" - olvasható az Orbánék szomszédai című kommentárban.
Peter Morvay, a szerző megemlíti azt a bírálatot, amelyet Borut Pahor szlovén kormányfő fogalmazott meg az Orbán kormány címére. Orbánék ezt azzal utasították vissza, hogy az európai baloldal újabb kísérletéről van szó a magyar kormány lejáratására. "Rövidesen meglátjuk kinek van igaza, a magyar elnökségből már csak egy hét van hátra" - jegyzi meg a lap.
Morvay rámutat: megromlott a viszony Budapest és Bukarest között is, mégpedig Románia tervezett új adminisztratív felosztása kapcsán, amely megbontaná a székelyföldi magyarság egységét. Semjén Zsolt, kormányfőhelyettes ezt azonnal a Ceuasescu-diktatúra idején uralkodó állapotokhoz hasonlította, és Budapesten bekérették a külügyminisztériumba a román nagykövetet.
"El kell mondani, hogy Semjénnek most valamiben kivételesen igaza van. Az új adminisztratív beosztást érintő román tervek hasonló szellemben fogantak, mint a mai szlovákiai megyék határai: világosan látható az az igyekezet, hogy megosszák az ottani magyarokat még annak árán is, hogy új, értelmetlen régiókat alakítanak ki" - hívja fel a figyelmet a szerző.
"A székelyek részét képezik a romániai magyar kisebbségnek, s az terület, amelyen élnek, egy valóban létező területi egység. Csakhogy furcsa, ha egy Románia belsejében lévő régió Brüsszelben Magyarország képviseletének épületében nyitja meg saját képviseletét. Más dolog, hogy a román kormány elutasítja Székelyföld elismerését, s a terület felosztásának tervei is erről szólnak" - állítja Morvay.
Szerinte elmondható, hogy Magyarország és szomszédainak kapcsolatai kezdenek visszatéri a normális mederbe. "Bár nem mindig Budapest hibás, de többnyire igen" - jegyzi meg Morvay, s úgy véli Budapest folyamatosan öngólokat lő, mint most a Velencei Bizottság magyar alkotmánnyal kapcsolatos állásfoglalásának elutasításakor.
"A szomszédsági kapcsolatokban mindenesetre érdekes időszak vár ránk és Budapest mindent megtesz annak érdekében, hogy számára ez ne legyen könnyű" - zárja eszmefuttatását a Sme című napilapban Peter Morvay.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?