Slotáék az iszlámtól is tartanak

Pozsony |

<p>Az iszlám szlovákiai térhódítása ellen is fel akar lépni a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS). Andrej Danko, a párt első alelnöke ezzel kapcsolatban arra is figyelmeztetett, hogy Pozsonyban mecsetet akarnak építeni.</p>

A politikus tervrajzokat mutatott be, és közölte, hogy egy iszlám alapítvány Kramáre városrészben már telekkel is rendelkezik.

"Európa alulmarad az iszlám térnyerése elleni harcban. Nem arról beszélek, melyik vallás a jobb vagy rosszabb, hanem az iszlám és a kereszténység együttélésének problémáira mutatok rá" - jegyezte meg.

Az SNS szerdai sajtóértekezletén jelen volt Johann Gudenus, az osztrák FPÖ alelnöke is, aki elmondta, hogy Bécs minden ötödik lakosa idegen, egyes városkerületekben pedig minden harmadik. Akadnak osztályok, amelyekben a tanulók 90 százaléka nem osztrák származású - főként moszlim.

Gudenus hangsúlyozta, pártja támogatja Ján Slotáékat a március 10-i előrehozott választások előtti kampányban. Szeretnék, ha az SNS alternatív szociáldemokrata párttá válna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?