Slota tömegbalesetet okozott, akár egy évre is rács mögé kerülhet

Zsolna |

<div>Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) egykori elnöke ellen eljárást indítottak tudatmódosító szer hatása alatt elkövetett veszélyeztetés ügyében. Slota tegnap tömegbalesetet okozott a zsolnai járásbeli Litvailló (Lietavská Lúčka) és Túrirtovány (Porúbka) között.</div><div>&nbsp;</div>

Slota egy Porsche Cayenne-nal száguldozott tegnap délután a Zsolnai járásban. Röviddel 18 óra előtt Túrirtovány (Porúbka) község határában belehajtott az előtte haladó Audi A6-osba, amely ennek következtében egy Suzuki SX 4-esnek ütközött. Az Audi sofőrjét a mentősök a helyszínen ellátták, a balesetben más nem sérült meg.  Az Audi és a Suzuki sofőrjének alkoholtesztje negatív volt, Slota a tesztnek nem volt hajlandó alávetni magát. A čas.sk portál megszólította az Audi sofőrjét, aki azt állította: Slota a balesetet követően pénzt ajánlott neki, csak ne hívja a rendőröket. Ezt a Suzuki sofőrje is alátámasztotta. Slota jogosítványát a rendőrök a helyszínen elvették. A fogdát úgy úszta meg, hogy szerzett valahonnan egy orvosi igazolást, miszerint sürgős kórházi ellátásra szorul. Slota elmarasztaló ítélet esetén akár egy évre is rács mögé kerülhet. A rendőrség intenzíven dolgozik az ügyön - nyilatkozta Radko Moravčík, a zsolnai rendőrség szóvivője. (SITA, čas.sk) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?