Slota nem kap büntetést

Pozsony |

<p>Ján Slota nem kap büntetést horvátországi repülőútjáért, melynek útlevél-ellenőrzés nélkül indult neki, a parlament összeférhetetlenségi bizottsága ugyanis elégségesnek találta a politikus által előterjesztett bizonyítékokat, és a Szlovák Nemzeti Párt elnöke ellen megszüntette az eljárást.</p>

A vadászgépes repülésre viszont még visszatérnek.

A hosszas, érzelmektől és személyeskedéstől sem mentes vita során Július Brocka kereszténydemokrata képviselő azt javasolta, Slotát fosszák meg 12 havi képviselői fizetésétől.

Renáta Zmajkovičová, a Smer képviselője azt szerette volna elérni, hogy a Slota ellen feljelentést tevő Transparency International bizonyítékokkal támassza alá, hogy a Delfin sugárhajtású repülőgéppel mennyibe kerül egy levegőben töltött óra.

Biró Ágnes (MKP), a parlament összeférhetetlenségi bizottságának elnöke kétségbe volnta a Slota által bemutatott számla hitelességét. "Hogy lehet az, hogy a számla és az átvételi elismervény a repülés napján, 23-án lett kiállítva, miközben a fejlécében az áll, Prágában állították ki. Hogy adhat át valaki készpénz Prágában, majd pár órán belül Zsolnáról elrepül?" - tette fel a kérdést a bizottsági elnök.

Milada Belásová (SNS) az egész repülő-ügyet egy szenzációhajhász mediális játszmának tartja, és fenntartja, hogy elnöke nemk sértett törvényt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?