Slota Hitlerhez hasonlította Orbánt

Pozsony |

<p>Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek a Máérten elmondott szavai az egységes magyar nemzetről és a nemzeti regiszterről megerősítik azt, amit pártja már régóta hangsúlyoz: Magyarország célja, hogy Európát a saját politikai érdekeinek megfelelően rendezze át, figyelmen kvül hagyva a trianoni békeszerződést.</p>

Slota szerint Magyarország sosem látott, durva módszerekkel agitál a szomszédos államok állampolgárai körében, hogy azok folyamodjanak magyar állampolgárságért.  “Miért nem kezdeményez találkozót Iveta Radičová miniszterelnök asszony, hogy figyelmeztesse: ne avatkozzon más országom ügyeibe. Miért nem cselekszik a külügyminisztérium, Dzurinda miért nem fut Budapestre? A kormányfő miért nem tesz koordinált lépéseket más, Magyarországgal határos államok vezetőivel, melyek szintén nem akarják, hogy megváltoztassák határaikat?” - vetette fel a kérdést Ján Slota.

A nemzeti vezető szerint Orbán Viktor éppen úgy fejezi ki magát, mint Adolf Hitler annak idején. “Az ő kijelentései is Németország gazdasági problémáját kívánták elfedni, és Európa megszállásával értek véget” - tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?