Simon Zsolték hamarosan a KDH-val fognak egyeztetni

Pavel Macko és Simon Zsolt (Somogyi Tibor felvétele)
Pozsony |

Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke elmondta, a kisebb szlovák pártokkal alkotott csoportosulása még nem kezdett tárgyalásokat más szlovák politikai szubjektumokkal a parlamenti választás előtti együttműködéstől, de várhatóan a KDH-val fognak először leülni egyeztetni.

Simon pénteken délelőtt a Magyar Fórummal pártszövetségben lévő Občianski demokrati Slovenska (ODS) elnökével, Pavel Macko tábornokkal tartott közös sajtótájékoztatót a parlament előtt. A Magyar Fórum vezetője elmondta, jelenleg még a csoportosulásuknak a parlamenti választáson való önálló indulásához szükséges, többnyire formális lépések megtételére koncentrálnak, de ezt követően nem zárkóznak el attól, hogy további szlovák pártokkal kezdjenek együttműködési tárgyalásokat. „A KDH lesz az, akiket elsősorban meg fogunk keresni” – jelentette ki Simon a parlamenti választás előtti együttműködésről beszélve.

A Magyar Fórum vezetője arról is beszélt, hogy pártszövetségük tagjai a héten fognak megállapodni abban, mely más szubjektumokkal szeretnének még egyeztetni. Nyitottak a tárgyalásokra az összes olyan szereplővel, amely a demokratikus jogállam pártján áll, euroatlanti irányultságú. Hozzátette, szerinte Robert Fico nem ebbe a kategóriába tartozik. Az Igor Matovič vezette OĽaNO-t pedig az országban uralkodó káoszért tette felelőssé. Simon élesen bírálta ugyanakkor Eduard Heger (Demokraták) ügyvezető miniszterelnököt is, amiért a kormányfő csütörtök esti beszédében beismerte, hibákat vétettek a kormányzás során. Azonban sem ő, sem Macko nem határolódott el egyértelműen a Demokratákkal való választás előtti együttműködéstől.

A Magyar Fórum az elmúlt hetekben kötött választás előtti együttműködést több kisebb párttal, így az Občianski demokrati Slovenskával, a Za regiónyval, Rómska koalíciával és a Demokratická stranával.

A sajtótájékoztatót egyébként azért hívták össze, mert Simonék pártszövetsége ellenzi a szélsőségesek listáján parlamentbe jutott Tomáš Taraba törvényjavaslatát, amellyel tovább erősítenék a főügyész jogköreit.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?