Šimko teljesítette ígéretét

Pozsony/Gúta. Még folyik a vizsgálat a tavaly december 31-i kisszigeti baleset ügyében.

Pozsony/Gúta. Még folyik a vizsgálat a tavaly december 31-i kisszigeti baleset ügyében. „A rendőrség belső ellenőrzési osztálya ellenőrzi a sofőr személyazonosságának a meghatározását elősegítő körülményeket, és időben biztosítja a végső döntéshozatalhoz szükséges bizonyítékokat” – tájékoztatta lapunkat Pavol Augustín, a belügyminisztérium belső ellenőrzési osztályának munkatársa. A vizsgálatot Ivan Šimko belügyminiszter Szabó Olga kérésére rendelte el. A magyar képviselő még januárban, amikor a tárcavezető a parlament védelmi bizottságát a rendőrségen belüli helyzetről, elsősorban az ittas rendőrök okozta balesetekről tájékoztatta, hívta fel Šimko figyelmét – a lapunkban közölt értesülésekre hivatkozva – a komáromi járásbeli esetre. A feltételezések szerint ugyanis a balesetet rendőr okozta, bár a gútaiak egyelőre kételkednek a rendőr bűnösségében. A hivatalos jegyzőkönyvben a rendőr menyasszonya, M. Nikolett szerepel gyanúsítottként, de felmerült az a lehetőség is, hogy a hölgy csak azért vállalta magára a bűnösséget, hogy mentse vőlegényét. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?