Sétálóutca lesz a Fő utca?

Vágsellye. A februárban végzett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek többsége egyetértene azzal, hogy a Fő utcát sétálóutcává alakítsák.

Vágsellye. A februárban végzett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek többsége egyetértene azzal, hogy a Fő utcát sétálóutcává alakítsák. Az utca bal oldalát már néhány évvel ezelőtt felújították, most a másik oldal átépítését tervezik, az utcából pedig teljesen elterelnék a gépkocsiforgalmat és gyalogos zónát alakítanának ki. Ezekről tervekről a városi hivatal a lakosok véleményét is kikérte. A közvélemény-kutatás eredményeiről Eliška Vargová tájékoztatta lapunkat. Az 1340 válaszadó 70 százaléka nem tartja kielégítőnek a jelenlegi helyzetet, 48 százalék a forgalom teljes, 28 százalék pedig a részleges elterelését javasolja. A megkérdezettek többsége gyalog jár a városközpontba, 40 százalékuk pedig gépkocsival. Ez utóbbiak elsősorban közvetlenül a Fő utcán, vagy a szomszédos utcában szokott parkolni. A Fő utca végében lévő Alexander Dubček téren az ún. „Mexico platzon” lévő nagy parkolót ezzel szemben a megkérdezettek alig 5 százaléka használja. Egyesek szerint amióta a rendszeres autóbuszforgalmat elterelték a városközpontból, a Fő utca egyetlen fizetetlen parkolóvá vált. A felújításra voksolók a leggyakoribb indokként azt hozták fel, hogy mivel a városnak nincs valódi főtere, szükséges egy olyan reprezentatív városközpont kialakítása, ahol az emberek kellemes környezetben kikapcsolódhatnak, ahol társadalmi események is rendezhetők, nem utolsó sorban pedig a városkép szempontjából is szükséges a felújítás. A sétálóutca kialakítását a megkérdezettek 12 százaléka ellenzi. Leggyakoribb indokuk, hogy a gépkocsiforgalom kiiktatásával kényelmetlenebbé válna a bevásárlás, a banki vagy hivatali ügyintézés. Az összes megkérdezett háromnegyed része azt szeretné, ha a Fő út rekonstrukciójára még az idén sor kerülne. A felmérés eredményeit a városi képviselő-testület rendelkezésére bocsátották, hogy a városatyák annak figyelembe vételével döntsenek majd a Fő utca sorsáról. (gaál)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?