Selye Egyetem: Stredl lemondott, feloszlatná a szenátust

Komárom |

<p><span style="font-size: medium; font-family: Times New Roman;">Lemondott a Selye János Egyetem szenátusi elnöki tisztségéről Stredl Terézia, és vele együtt további hét szenátusi tag adta vissza mandátumát. Így a 18 tagú testület – amelyben egy hely már tavaly november óta betöltetlen, mivel az egyik teológus hallgató tag megszakította tanulmányait – 9 tagúra zsugorodott.</span></p>

Stredl a hétfői szenátusi ülésen jelentette be lemondását. „Az én értelmezésemben és társaim értelmezésében ezt azt jelenti, hogy a szenátus a jövőben nem tudja ellátni a küldetését, nem határozatképes, mivel nincs meg sem az egyszerű, sem az abszolút többség” – nyilatkozta lapunknak az elnök.

Stredl Terézia egyben azzal a javaslattal állt elő, hogy a szenátus oszlassa fel önmagát, az egyetem rektora pedig hozzon létre a kari szenátusi elnökökből, valamint a rektorátus és a hallgatók képviselőiből álló bizottságot. Ez a testület hidalná át az új statútum jóváhagyásáig hátralevő időszakot, majd az új statútumban lefektetett és egyértelműsített rend szerint meghirdetné a szenátusválasztást“ - mondta a leköszönő elnök. A jelenlegi szenátus mandátuma egyébként 2008. szeptember 12-én jár le, tehát addig mindenképpen új tagokat kell választani.
Stredl Terézia lapunknak tegnap elmondta, azért mondanak le szenátusi tagságukról, mert úgy érzik, olyan jogtalanságok történtek az utóbbi napokban, melyekkel nem értenek egyet. (vkm)

További részletek nyomtatott kiadásunkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?