Segélyek befagyasztva

Pozsony |

<p>Jövőre sem emeli a kormány a szociális segélyeket. A szociális ügyi minisztérium ezt az állami költségvetés helyzetével magyarázza. Michal Stuška szóvivő szerint a költségvetésben csak azon szociális juttatásokra és családtámogatási tételekre van keret, amelyek valorizációját törvény írja elő. Ilyen a családi pótlék, a gyermekgondozási segély, az egészségkárosodottaknak nyújtott támogatás,a póttartásdíj és a nyugdíj.</p>

A szociális segély emelése a kormány hatásköre, s ha úgy látja, a költségvetés ezt nem bírja el, nem kell emelnie. Utoljára az első Fico-kormány idején, 2009-ben nőtt a szociális segély, utána Robert Fico a gazdasági válságra hivatkozva nem emelte, majd a Radičová-kormány sem toldotta meg. A segély nagysága azóta egy felnőtt személy esetében 60,50 euró. Egy háztartásban élő két felnőtt személy 105,20 eurót kaphat, két felnőtt személy legfeljebb négy gyerekkel 157,60 euróra jogosult havonta.

A több mint négy gyermeket egyedül nevelő személy 168,20 eurót kaphat, két felnőtt személy több mint négy gyerekkel 212,30 eurót. A lakhatási támogatás, amely szintén szociális segélynek minősül, marad 55,80 euró, két személy esetében 89,20 euró havonta. A felsorolt összegeknél a felső határról van szó, ezt az összeget sem kapja meg minden jogosult. Figyelembe veszik a kérelmező személy anyagi helyzetét, a család egyéb bevételeit, van-e saját lakása, autója. Előfordulhat, hogy a szüleivel egy háztartásban élő, gyerekeit egyedül nevelő 24 éves anya nem kap szociális segélyt, még akkor sem, ha az összes bevétele a családi pótlék és a tartásdíj, mivel 25 év alatt, ha a szüleivel egy háztartásban él, eltartottnak számít. Minden esetben egyedi elbírálást alkalmaz a hivatal. (sán, SITA)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?