Šefčovič: Jó lenne, ha az egész ország, nem csak a főváros választana magának államfőt

Maroš Šefčovič
Pozsony |

A déli, magyarok lakta régiókban nem ért el túl jó eredményt, azt állítja, kampánya során nem koncentrált külön a kisebbségekre, az ország összes lakosát próbálta megszólítani. Maroš Šefčovičot, a Smer támogatásával induló államfőjelöltet kérdeztük. Sűrű kampányprogramja miatt csak írásban tudott válaszolni kérdéseinkre.

Hogyan értékeli az államfőválasztás második fordulója előtti kampányt?

Azt vártam, hogy a második forduló előtt sokkal többet fogunk vitázni a vetélytársammal a programjainkról és vízióinkról. Sajnos, erre nem került sor, s ellenfelem a Pátria rádióban tervezett vitánkat is törölte, ahol a nemzetiségi kisebbségeket érintő problémákról kellett volna beszélgetnünk. Kár, mivel az embereknek el kell magyarázni, miben különbözünk. Az embereknek tudniuk kellene, hogy én nem írnám alá az ingyenvonatok eltörléséről szóló törvényt, míg vetélytársam úgy nyilatkozott, hogy ő ezt megtenné. Ugyanúgy tudniuk kellene, hogy számomra a hagyományos család mindennek az alapja, s ellenzem a regisztrált párkapcsolatokat és azt, hogy homoszexuálisok fogadjanak örökbe gyermekeket, holott ellenfelem ezt el tudja képzelni. S ezekről a témákról nem tudtunk rendesen beszélni a kampány során. Ehelyett mindenki állandóan csak azt oldja, kit kellene kinevezni és kit nem. 

Hogyan értékeli, hogy Bugár Béla az államfőválasztás második fordulója előtt nem önt, hanem Zuzana Čaputovát támogatta?

Én elsősorban az emberek, s nem politikusok támogatását próbálom elnyerni. S nagyon örülök, hogy a nemzetiségi kisebbségek képviselői is biztosítottak támogatásukról. Ez komoly elkötelezettség számomra, Szlovákia összes állampolgárának erős államfője akarok lenni.

Mivel magyarázza, hogy az ország déli régióiban nem ért el különösen jó eredményt?

Nemcsak délen, de középen és keleten is alacsonyabb volt a választási részvétel, mint Pozsonyban. Ezért töltöttem sok időt a második forduló előtt a régiókban. Hogy elmagyarázzam az embereknek, milyen fontos elmenni választani. Hogy egész Szlovákia válasszon magának államfőt, ne csak a főváros. Minél nagyobb lesz a választási részvétel, annál aktívabb lehet majd az államfő. 

Tárgyalt a támogatásáról az MKP vagy a Híd képviselőivel?

Független államfőjelölt vagyok, semmilyen politikai pártnak sem vagyok a tagja. Megbecsülök minden egyes szavazatot, amit az emberektől kapok, s hálás vagyok a támogatásért, amelyet kaptam. De aktívan nem szólítottam meg a politikai pártokat azzal, hogy támogassanak. 

Találkozott a választási kampány során a magyar kisebbség képviselőivel, például magyar nonprofit szervezetekkel?

Kampányom során az emberekre koncentráltam. Természetesen nagy részét Dél-Szlovákiában töltöttem. 

Mivel szeretné megszólítani a magyar kisebbség képviselőit?

Nem készítettem programot külön a szlovákoknak, a magyaroknak, a ruszinoknak vagy a lengyeleknek. Programom az időseknek, a fiatal családoknak, de a szlovák gazdaságnak is szól, hogy minél több munka legyen itt. Úgy gondolom, minden államfőnek így kellene cselekednie, s nem kellene különbséget tennie közöttünk. Társadalmunk megosztott, összetartásra van szükség. 

Ha megnyeri a választást, hogyan fog államfőként foglalkozni a nemzetiségi kisebbségekkel?

Minden ember államfője szeretnék lenni. Soha senkit nem osztottam jóra vagy rosszra, tisztességesre vagy tisztességtelenre pusztán a politikai hovatartozása alapján. S természetesen az etnikai hovatartozás alapján sem. Mindenki, aki Szlovákiában él, támogatásra lel bennem, mindenki jó államfője szeretnék lenni. 

Elégségesek a nemzetiségi kisebbségek jogai Szlovákiában?

A szlovák–magyar kapcsolatok soha nem voltak olyan jók, mint most. Ennek örülök, s ezt nem tartom természetesnek. Változások történtek például a vasútállomások megjelölésében vagy az olyan községek és városok kétnyelvű megjelölésében, amelyekben nemzetiségi kisebbségek élnek. Örülök, hogy a kormány együttműködése a nemzetiségi kisebbségekkel nemcsak Szlovákia déli, de keleti és északi régióiban is folytatódik, s hogy ez a téma ma már nem osztja meg és nem traumatizálja Szlovákiát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?