Šefčovič: Az elnökválasztás a víziókról, és nem a felmérésekről szól

Maroš Šefčovič

Az elnökválasztás a Szlovákiát érintő víziókról szól, nem a felmérésekről és a visszalépésekről. Ezt Maroš Šefčovič államfőjelölt jelentette ki azután, hogy Robert Mistrík kedden visszalépett Zuzana Čaputová javára, és közzétettek egy felmérést, melynek eredménye szerint Čaputová támogatottsága a legmagasabb, Šefčovič csak a második.

„Remélem, hogy ha már a jelöltek egy része megegyezett, hogy ki kinek a javára lép vissza, végre eljutunk oda, amiről kezdettől fogva beszélnünk kellett volna – olyan témákról, mint hogy hogyan mozdíthatjuk előre Szlovákiát, hogyan biztosíthatunk a jövőben is munkahelyeket és jobb fizetéseket, hogyan javíthatunk az idősek helyzetén, akiknek adósaik vagyunk, és hogyan támogathatjuk a fiatal családokat” – reagált Šefčovič.

Emlékeztetett, hogy az ő programja Szlovákia további fejlesztéséről szól, és az erős szociális dimenzióról, különös hangsúlyt fektetve a nyugdíjasokra és a fiatal családokra. További célja a megosztott társadalom összefogása, és az, hogy „továbbra is első hegedűsként, sikeresen játsszunk az Európai Unióban”.

Az elnökválasztás első fordulójára március 16-án kerül sor. Ha az első körben egyik jelölt sem szerzi meg az érvényes szavazatok több mint felét, március 30-án második fordulót tartanak. Ebben az első kör két legsikeresebb jelöltje méri majd össze az erejét. Szavazni 7 és 22 óra között lehet majd.

Ábécé sorrendben a következő jelöltek indulnak az államfőválasztáson: Bugár Béla, Zuzana Čaputová, Martin Daňo, Štefan Harabin, Eduard Chmelár, Marian Kotleba, Milan Krajniak, František Mikloško, Maroš Šefčovič, Róbert Švec, Bohumila Tauchmannová, Juraj Zábojník és Ivan Zuzula.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?