SDKÚ-s pénzügyek - főügyészi vizsgálat indul

Pozsony |

<p>Vizsgálatot indít a főügyészség az SDKÚ-DS finanszírozásával kapcsolatban - jelentette be kedden az intézmény vezetője, Dobroslav Trnka. A főügyész elképzelhetőnek tartja, hogy még törvényes 30 napos határidőn belül büntetőeljárás indul az ügyben.</p>

Trnka azzal bízta meg munkatársait, hogy a legnagyobb ellenzéki párttól és az azt pénzmosással gyanúsító Robert Fico kormányfőtől, a Smer-SD elnökétől is kérjék ki a szükséges dokumentumokat, valamint forduljanak Svájc, Nagy-Britannia és a Kajmán-szigetek illetékeseihez.

A miniszterelnök a múlt héten azt állította, hogy a két Dzuirnda-kormány idején - vagyis 1998 és 2006 közt - végbement szlovákiai privatizációból Dzuirndáék törvénytelen módon nagy bevételekhez juthattak. Utalt arra, hogy ha az ellenzéki párt a stratégiai fontosságú vállalatok összesen 330 milliárd korona összértékű privatizációjából csak 2 százalékos jutalékot kapott is, 6-7 milliárd koronára tehetett szert.

Márpedig ennek a pénznek valahol lennie kell - tette hozzá -, utalva arra, hogy a Dzurinda-pártnak 2004-ben és tavaly is finanszíroznia kellett köztársaságielnök-jelöltje kampányát, s természetesen a 2006-os választás előtt is költött.

Fico szerint a szálak az SDKÚ pénztárnokához, Igor Kucejhez vezetnek. Két főbb szálat említett. Az egyik szerint alapos a gyanú, hogy az SDKÚ 2004-ben több mint félmillió eurót törlesztett egy Lonbonban székelő, de Saint Kitts és Nevis szigetén bejegyzett cégnek, az Allied Wingsnek, amelyet azonban tavaly nyáron töröltek a cégjegyzékből. A másik szál: a pártpénztárnok ügyvezetője egy szlovákiai kft.-nek, amely viszont teljesen egy londoni székhelyű cég, a Destor Investments tulajdona.

Az Allied Wings és a Destor Investments közös nevezője pedig az - állítja a szlovák miniszterelnök -, hogy egyező a címük a brit fővárosban. "Ugyanaz a címűk Londonban, közös emeleten, közös postafiókkal, közös kezelővel és titkárral. Valóban komoly a gyanú, hogy az SDKÚ a párt emberei által felügyelt külföldi számlákról küldött pénzt magának saját tevékenysége finanszírozására" - jegyezte meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?