SDKÚ-DS: Zala amatőr

Pozsony |

<p>Semmilyen tapasztalata sincs az európai politikát illetően, gazdasági kérdésekben pedig teljesen amatőr - figyelmeztet az SDKÚ-DS Boris Zalával kapcsolatban, aki a Smer-SD jelöltlistáját vezeti a júniusi európai parlamenti (EP) választáson. A legnagyobb ellenzéki párt Zala jellemzésével arra válaszol, hogy a smeres politikus csütörtökön élesen bírálta az SDKÚ-DS-t.</p>

Zala szerint az EP-választás fő küldetése Szlovákiában az ideheza és az EP-ben is kudarcot vallott jobboldal feletti győzelem. Szeretné, hogy az európai Parlamentet a jövőben ne azok irányítsák, akik a jelenlegi pénzügyi-gazdasági válságot okozták. Úgy véli, a szlovákiai jobboldal rosszul készítette elő a schengeni csatlakozást és nem támogatta a Lisszaboni Szerződést.
Zala kifejtette, hogy az EP-ben "megnyilvánult az MKP erős magyar nacionalizmusa" is.
Az SDKÚ-DS szerint a jelenlegi kormány még mindig annak a gazdasági fellendülésből él, amely az 1998 és 2006 közti jobbközép kormányzás idején volt tapasztalható. Az ellenzéki párt arra kéri Zalát, inkább a kormány "válságkezelő" tevékenyésgének eredményeivel foglalkozzon, vagyis azzal, hogy 80 ezer ember elveszítette az állását, a kétes tenderek miatt pedig 78 milliárd koronától esett el az ország.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?