Schuster elégtétele

Pozsony. Rudolf Schuster szerint a kedvezménytörvény kérdésében Szlovákia elvi álláspontja megfelelő. Úgy véli, hiba volt, hogy a jogszabályt a „rólunk, nélkülünk” elv jegyében fogadták el. Az államfő ebben az értelemben a Szlovák televízió Öt perc múlva tizenkettő című műsorában nyilatkozott.

Pozsony. Rudolf Schuster szerint a kedvezménytörvény kérdésében Szlovákia elvi álláspontja megfelelő. Úgy véli, hiba volt, hogy a jogszabályt a „rólunk, nélkülünk” elv jegyében fogadták el. Az államfő ebben az értelemben a Szlovák televízió Öt perc múlva tizenkettő című műsorában nyilatkozott. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kérdésben mindkét fél számára kölcsönösen elfogadható megoldást kell találni, ami azonban nem jelentheti a szlovák fél esetleges meghátrálását. Schuster elvi támogatásáról biztosította a kormány megszorító intézkedéseit, s azt is leszögezte, hogy aláírja az elfogadott költségvetési törvényt. Külön üdvözölte, hogy az intézkedéseket a kormány megbízatási ideje elején foganatosította, egyedül attól tart, hogy „túl gyors és széles körű” lépésekről van szó. Szeretné, ha a háromoldalú érdekegyeztetésben az érintett felek újra tárgyalóasztalhoz ülnének. A kórházi kezelése során elszenvedett egészségkárosodásával kapcsolatban Schuster megismételte: ha kárpótlást kap az őt betegsége idején kezelő két pozsonyi kórháztól, a pénzt az egészségügynek ajánlja fel, de nem a két kórháznak. Hangsúlyozta azt is, számára az erkölcsi elégtétel a fontos, mert őt és az ország lakosságát is érdekli, hogy valójában mi is történt a kezelésekor. Utalt arra is, hogy a sajtó egy része már a másfél év múlva esedékes elnökválasztás miatt támadja. (kor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?