Šátek: profi gyilkos ölhette meg Kuciakot

Pozsony.

Pozsony. Napokon át figyelhet-te a gyilkos Ján Kuciak és Martina Kušnírová szokásait – véli Jozef Šátek, a Korrup-cióellenes Hivatal egykori vezetője, aki az aktuality.sk hírportálnak dolgozta ki a tettes profilját, a gyilkosság lehetséges forgatókönyvét.

Mivel a rendőrség továbbra sem tett közzé hivatalos információkat a gyilkosságról, a Šátek által leírt események is csak egynek számítanak a sok lehetséges forgatókönyv közül.

Pontosan tervezett

A volt főrendőr valószínűnek tartja, hogy a tettes pontosan tudta, hol lakik az újságíró barátnőjével, és milyen szokásaik vannak. Az sem kizárt szerinte, hogy a gyilkosság előtt már járt a házukban, körbenézett, hogy pontosan tudja, hol fog elbújni, és honnan fogja kivégezni áldozatait. Azt, hogy Martina a gyilkosság napján otthon maradt, a véletlen műve. „Mégis ki kellett valahogy csalogatnia a házból, mert ő ott akart várni áldozataikra. Ezért valószínű, hogy lemerítette a galántai vonatállomáson Kuciak autójának akkumulátorát, így miután ő visszajött Pozsonyból, kénytelen volt felhívni Martinát, hogy menjen el érte az állomásra egy másik autóval” – írja Šátek, aki szerint a gyilkos ekkor hatolt be a házba, lefutott a pincébe és várt, míg a fiatalok hazatérnek.

Nem először ölt

Miután megjöttek, Martina főzött magának teát, s leült a konyhában a laptop elé. A gyilkos ekkor már a pincébe vezető lépcsőkön állt, közel az ajtóhoz. Mikor Ján le akart menni az akkumulátorral a pincébe, testközelből agyonlőtte, valószínűleg két lövéssel. A holttest a lépcsőkre esett, a gyilkos átlépte, a konyhába lépett, s Martinát közvetlen közelről fejbe lőtte.

Šátek meggyőződése, hogy a gyilkos nem először ölt megrendelésre. „Valószínűleg erős férfiról van szó, aki kellő kreativitással rendelkezik és mindig ügyel a részletekre. Magányos, visszahúzódó, nem beszél sokat. A gyilkosságot egyedül tervezte be, mindenről önállóan gondoskodott. Arra, hogy három lövéssel két személy ölt meg, lehet egyfajta személyes ismertetőjele, amire jóllehet még büszke is” – állítja Šátek.

Átalakított gázpisztoly

A Hospodárske noviny gazdasági lap szerint a gyilkos átalakított gázpisztolyt használt. Ľudovít Miklánek, a Fegyvertartók Szövetségének képviselője szerint nem egyszerű egy ilyen lőfegyvert úgy átalakítani, hogy éles töltények kilövésére is alkalmas legyen. „Ilyesmire nem képes bárki, speciális gépekre is szükség van, csak olyan egyszerűen otthon nem végezhető el ez a művelet. Az üzletben 18 évnél idősebb személyek számára szabadon hozzáférhető gázpisztolyok esetében több olyan részt kell legyártani, amelyek elkerülhetetlenek az éles töltények kilövéséhez” – magyarázta a lapnak Miklánek.

Andrea Predajňová, a Főügyészség szóvivője tegnap nem tudta megmondani, mikor fog tájékoztatni a nyomozást felügyelő ügyész az eset részleteiről, Jaromír Čižnár főügyész már feloldotta az esetre vonatkozó hírzárlatot. A következő napokban szerinte sikerül aláírni az egyezményt a szlovák–olasz nyomozócsoport felállásáról. „Továbbra is érvényes, hogy a Főügyészség az Eurojusttal nemcsak a nyomozócsoport kialakításáról, hanem a nyomozással összefüggő aktuális kérdésekről is napi szinten intenzíven tárgyal” – fűzte hozzá Predajňová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?