Jozef Šimko volt Kotleba-párti képviselő felvétele a Sme rodina parlamenti frakciójába az SaS szerint azt igazolja, hogy az OĽaNO–Sme rodina–Za ľudí hármas koalíció nélküle is képes lenne működni. „Mások mellett olyan képviselők támogatásával, akik az ĽSNS listáján jutottak be a parlamentbe” – közölte Ondrej Šprlák, az SaS szóvivője.
SaS: A koalíció megvan nélkülünk, ezt igazolja az exkotlebás tag a Sme rodinában
A Sme rodina frakciójának szeptembertől 20 tagja lesz, Romana Tabák, Ján Krošlák és Jozef Šimko jelenleg független képviselők csatlakoznak hozzá. A TASR-nek ezt Boris Kollár erősítette meg, a TA3 hírtelevíziónak pedig kijelentette, hogy nincs szükség a koalíciós szerződés módosítására úgy, ahogy az SaS szeretné.
Az SaS a héten felmondta a koalíciós szerződést, augusztusra várja Eduard Heger kormányfőtől az új megállapodás kidolgozását, amely tükrözi a jelenlegi politikai erőviszonyokat. Miután a Za ľudíból korábban többen átléptek az SaS-be, a párt képviselői klubja 19 fős lett. A Sme rodina frakciójának eddig 17 tagja volt, a három új képviselővel 20-ra bővül, tehát a második legerősebb kormánypárti frakció marad. A szokásjog szerint a második legerősebb kormánypártot illeti a házelnöki poszt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.