Sárközy a II. pillérről: a koalíció nem győzte meg az embereket

Pozsony |

<p>A kormánykoalíciónak nem sikerült meggyőznie az embereket arról, hogy lépjenek ki a második, önkéntes nyugdíjpillérből - ebben az értelemben nyilatkozott a Szlovák Televízió Öt perc múlva tizenkettő című vasárnapi vitaműsorában Sárközy Klára MKP-s képviselő.</p>

Emlékeztetett, hogy a második nyugdíjpillérben való takarékoskodás lehetőségével másfél millió ember élt, s közülük - a szaktárca legfrissebb adatai szerint - 82 ezren döntöttek úgy, hogy felhagynak a spórolás e módjával. Azt mondta, az emberek ezek szerint bölcsebbek, minta  szaktárca és a Szociális Biztosító vezetése.

Tomanová a műsorban - akárcsak Robert Fico kormányfő a Szlovák Rádió szombati vitaműsorában - hangsúlyozta: az érintettek még hétfőig kiléphetnek a második pillérből. Egyben visszautasította Sárközy megjegyzését, hogy masszív kampány folyt a második pillérből való távozás érdekében. Feltette a kérdést, masszív kampány-e az, ha a polgárokhoz egy 41 fillérbe kerülő szórólapot juttatnak el.

Fico tegnap a Szlovák Rádió Szombati párbeszédek című műsorában a többi közt úgy fogalmazott, hogy a második pillérben maradók kockázatot vállalnak magukra. (kor)

További részletek lapunk hétfői (június 30-i) számában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?