Saková: az ellenőrzési osztály már vizsgája az újságírók átvilágítását

Denisa Saková
Pozsony |

Az újságírók átvilágításával kapcsolatban felmerült gyanút már vizsgálja a Belügyminisztérium ellenőrzési osztálya egy ügyész felügyeletében. Mindezt Denisa Saková belügyminiszter (Smer-SD) erősítette meg a szerdai kormányülés után.

„Mindez a Kuciak-gyilkosság nyomozásának keretén belül történik, több információval nem rendelkezem. Amennyiben úgy dönt, a Különleges Ügyészi Hivatal tájékoztatni fog" – tette hozzá Saková.

A miniszter szerint minden egyes átvilágításra nyomós ok kell.

„Amennyiben egy nyomozás, illetve nyomozati anyag miatt világították át a húsz újságírót, felügyelő ügyész jelenlétében, arra a nyomozónak felhatalmazása volt"

– magyarázta. Arra a kérdésre, hogy hatáskörrel való visszaélés történhetett-e, csak a vizsgálat eredményeinek nyilvánosságra hozása után kíván válaszolni.

Saková szerint az átvilágításokat szélesebb körben kell vizsgálni, mert azok túllépnek a Belügyminisztérium határain. „Az informatizáció értelmében bizonyos adatokat más minisztériumok számára is elérhetővé teszünk. Ezért az átvilágításokkal nemcsak a Belügyminisztériumon belül, hanem a közzétett adatok ismeretében is foglalkoznunk kell" – zárta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?