Rusnáknak segíthet a részegség

Pozsony |

<p>Június végéig el kell döntenie a rendőrségnek, mit kezd a verekedő Dárius Rusnák esetével. Hogyan járnak el ilyenkor a nyomozók és mi várhat az osztályvezetőre?</p>

Garázdaság vagy kisebbségek elleni uszítás megalapozott gyanújával indított vizsgálatoknál mindig a szemtanúk vallomása a kulcsfontosságú. Ha nincs egyértelmű bizonyíték – pl. az incidensről készült kamerafelvétel, mely alapján nyilvánvaló lenne, ki támadott kire –, a helyszínen levő személyek vallomására építik a vizsgálatot. „Ebből a szempontból kulcsfontosságúak a vallomások, hiszen ezek és az eset körülményeinek kiértékelése alapján készül a vádemelési javaslat” – nyilatkozta lapunknak egy neve elhallgatását kérő rendőr.

Kulcsfontosságú vallomások

Dárius Rusnák, az államfő közönségszolgálati osztályának vezetője, egykori válogatott jégkorongozó azt állítja, hogy nem ő, hanem a vele alkoholizáló barátja tett hétfőn éjjel magyarellenes kijelentéseket, s ő verekedett. Ezzel szemben az inzultált két magyar nő, az őket védeni próbáló két fiatal férfi, s a bár pincérnője is ennek ápp az ellentettjét állította a rendőrségen: a vallomások szerint egyértelmű, hogy Rusnák agresszivitása miatt tört ki a verekedés.

A nyomozás során a fizikai támadás mértékét is vizsgálják, tehát azt, hogy csupán lökdösődtek-e az érintettek, pofon is elcsattant vagy komoly verekedés tört ki. Ha Rusnákék „beérték” volna lökdösődéssel, akkor akár kihágással is megúszhatták volna az esetet – ezért pénzbírság jár. A szemtanúk viszont komoly verekedésről beszéltek, egy pillanatban állítólag Rusnák és társa egyszerre ütlegelte az egyik fiatalt. Ilyen esetben már szóba jöhet a garázdaság, amiért legfeljebb három évet kaphat az elkövető.

Kisebbség elleni uszítás

A magyarellenes kijelentések körülményét is vizsgálni fogja a rendőrség. Bármennyire furcsán hangzik is, míg például a gépjárművezetésnél súlyosbító körülmény az ittas vezetés, a kisebbségek elleni uszításnál vagy faji gyűlöletkeltésnél akár jól is jöhet a tettesnek a magas véralkoholszint.

„Teljesen más, ha valaki előre megfontolt szándékkal, józanon tesz uszító kijelentéseket, mint az, ha valaki részeg, nincs beszámítható állapotban, s azt sem tudja, mit beszél. Ebből a szempontból is fontosak a szemtanúk vallomásai, a konkrét esetről ugyanis másképp nem lehet információkat szerezni” – mondta lapunknak rendőrségi forrásunk.

A feljelentéstől számított 30 napon belül kell eldöntenie a hatóságoknak, hogy ki ellen és milyen bűncselekmény elkövetéséért kezdeményeznek bűnvádi eljárást. Ha ezalatt az idő alatt annyi bizonyítékot sikerül összegyűjteni, hogy a nyomozó úgy ítéli meg, az eset helytállna az ügyészségen is, akkor azonnal kezdeményezheti a vádemelési eljárást. „Az esetek többségében erre valóban sor kerül, ugyanis a szükséges információkat és bizonyítékokat rendszerint a nyomozás kezdetén beszerzik” – közölte hírforrásunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?