Rövidesen egyeztetések az akkreditációról

Pozsony. Jaroslav Chlebo, a külügyminisztérium államtitkára néhány héten belül egyeztetni kíván az oktatási és a pénzügyminisztérium, továbbá az egyházügyi kérdésekért felelős kulturális tárca illetékeseivel a komáromi református teológiai akadémia mielőbbi akkreditációjának ügyében.

Pozsony. Jaroslav Chlebo, a külügyminisztérium államtitkára néhány héten belül egyeztetni kíván az oktatási és a pénzügyminisztérium, továbbá az egyházügyi kérdésekért felelős kulturális tárca illetékeseivel a komáromi református teológiai akadémia mielőbbi akkreditációjának ügyében. Chlebo ezt az Erdélyi Géza református püspökkel folytatott tegnapi tárgyalása után nyilatkozta lapunknak. „Tekintettel arra, hogy ez az ügy számomra hosszabb távon elhanyagoltnak tűnik, a magyar– szlovák vegyes bizottságon belül is magamra vállaltam, ahol ez a kérelem természetesen szóba került. Szívesen vállalnék tehát egyfajta védnökséget, hogy az ügy előrébb mozdulhasson” – közölte az államtitkár. Szeretné, ha a református teológusképzés ügye ugyanúgy rendeződnék, mint ahogy az már az összes többi egyház esetében korábban megtörtént.

„Az összes többi egyházban megoldott ez a kérdés, nemcsak a történelmi, hanem a kisegyházak esetében is” – hangsúlyozta lapunknak nyilatkozva a református püspök. Erdélyi Géza szerint a korrekt és nyílt eszmecsere előrelépést jelenthet az évek óta elmaradó bejegyzés ügyében. A komáromi teológiai akadémia az egyetlen akkreditálatlan szlovákiai egyházi felsőoktatási intézmény. Az állami bejegyzés az akadémia eddig nélkülözött költségvetési támogatását is biztosítaná. A tudományos akkreditációra az akadémiát esetleg majdan szervezetileg magába foglaló egyetem tanácsa, illetve az akkreditációs bizottság hivatott. (korp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?