RÖVIDEN

Eboltás és féregtelenítés Esztergomban
Esztergom. Dr.

Eboltás és féregtelenítés Esztergomban

Esztergom. Dr. Fazekas István állatorvos eboltást végez a következő helyeken és időpontokban: a szentgyörgymezői Dózsa György téren pénteken 8 és 9 óra között; a Hősök terén, a volt Kossuth-iskola udvarán 27-én, hétfőn 8 és 9 óra között; a Polgármesteri Hivatal Esztergom-Kertvárosi Kirendeltségén kedden 8 és 9 óra között. A védőoltás ára 1400 forint. Ugyanekkor történik a törvényben előírt féreghajtás is, amelynek költsége az ebek testsúlyának 10 kilogrammjaként 100 forint.

Ülésezik az eurorégió elnöksége

Párkány. Szerdán délelőtt 10 órakor Párkány város polgármesteri hivatalának tanácstermében tartja ülését az Ister-Granum Eurorégió elnöksége. Az elnökség a napirendi pontok között tárgyal az eurorégió közigazgatási harmonizációjáról, közös eurorégiós közlekedési menetrendről és telefonkönyvről, valamint a Három Folyó Régiója könyvkiadási programról. Emellett meghallgatja az előző közgyűlés óta eltelt időszakról szóló bizottsági beszámolókat is. A napirendi pontok között szó lesz az eurorégió által kitüntetendő személyek névsoráról is. (KGY)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?