Rosszul alakuló Végkifejlet

rzzl

Az elmúlt hetekben látványosan összeomlott az úgynevezett Végkifejlet-ügy (Rozuzlenie). A főügyészség az utolsó eljárásokat is megszüntette, a gyanúsítottak panaszt emeltek – miközben a botrány közvetlenül a parlamenti választás előtt kavart nagy port. Jelenleg úgy tűnik, hogy az ügy akár erkölcsi hivatkozási alapként is szolgálhat a rendőrség és az ügyészség „megtisztításához.” 

A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) egy éve, tavaly késő augusztusban jelentette be, hogy eljárást indít a Végkifejlet akció keretében. Látványosan, kamerák előtt vitték el kihallgatásra a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) épp hivatalban levő igazgatóját, Michal Aláčot, valamint az elődjét, Vladimír Pčolinskýt, de a tanúvallomásuk felvételét követően haza is engedték őket. A NAKA által hangoztatott vádak szerint a SIS vezetői szervezett bűnözői csoportot hoztak létre, amely megpróbálta ellehetetleníteni a kiemelt korrupciós ügyek kivizsgálását, valamint hiteltelenítette a korrupcióellenes nyomozók munkáját. Az ügyben több, mint fél tucat személy ellen indult eljárás és ismételten megmutatkozott, hogy egyfajta háború zajlik a „jó” és a „rossz” rendőrök között. Az egyik oldalt a NAKA nyomozói valamint a Különleges Ügyészség, a másikat a belügyminisztérium belső ellenőrzési osztálya és a SIS képviselték. 

Rendőrháború

Az első letartóztatásokat követően a rendőrség belső ellenőrzési osztálya vizsgálódni kezdett a NAKA tisztviselői, elsősorban a kiemelt ügyekben nyomozó Čurilla-csoport ellen. Az aktív rendőrségi munkának akadtak sértettjei az előző, Smer-kormány holdudvarából: a teljesség igénye nélkül belekeveredett a vizsgálatokba többek között Tibor Gašpar volt országos rendőrfőkapitány, a Smer jelenlegi parlamenti képviselője, Norbert Bödör és Zoroslav Kollár Smer-közeli vállalkozók, elítélték Dušan Kováčikot, a Különleges Ügyészség volt ügyészét, vagy őrizetbe vették Milan Lučanský volt rendőrfőkapitányt, aki önkezével vetett véget az életének. Felmerült Robert Fico volt (és jelenlegi) miniszterelnök vizsgálati fogságba vételének ötlete. A kiemelt vizsgálatok azonban rendszeresen akadoztak. A Čurilla-csoport munkáját nehezítette a belső ellenőrzés, Maroš Žilinka főügyész pedig több fontos ügyet is leállított az úgynevezett 363-as paragrafusra hivatkozva – ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az eljárások során törvénysértésekre került sor.

A folyamatos rendőrháborúban két, egymástól gyökeresen eltérő olvasat alakult ki. A jelenlegi ellenzék és a NAKA korrupcióellenes nyomozói szerint a Smerhez és a megvádoltakhoz közeli, jó kapcsolatokkal rendelkező üzletemberek-politikusok célzatosan ellehetetlenítették a nyomozásokat. Robert Fico és a jelenlegi kormánypártok képviselői ellenben arra hivatkoztak, hogy politikailag motivált lejárató hadjáratok zajlanak ellenük, központilag irányított módon, a NAKA és a Különleges Ügyészség vezetésével – ebben a partnerük volt a botrányok egy részében érintett, de kormánytagnak számító, a titkosszolgálatot ellenőrző Sme rodina párt is.

Választási Végkifejlet

A Végkifejlet-ügy ennek az ellenségeskedésnek jelentette a kicsúcsosodását. A választás előtt beharangozott viszgálat megerősítették a NAKA és a jelenlegi ellenzék állítását a korrupcióellenes csoportot ellehetetlenítő szervezett bűnözőkről. A botrány miatt Michal Aláč SIS-igazgatónak le kellett mondania a posztjáról – ami azóta is betöltetlen, a bűnbanda pedig a vádemelések miatt konkretizálódott: többek között Peter Košč vállalkozó és a Čurilla-csoport tevékenységéről a belső elhárításnak szivárogtató, Boszniába szökő Ján Kaľavský ex NAKA-nyomozó is a vádlottak listájára került.

A kormányváltást követően ugyanakkor változott a helyzet. A vizsgálatok során nem találták megalapozottnak a vádakat és fokozatosan megszüntették az eljárást az érintettek ellen. Azóta sem tisztázott kérdés, hogy a vádak álltak gyenge lábakon, vagy a vádlottak szövetségesei éltek jól a hatásköreikkel. Az államügyészség augusztusban döntött a Košč és Kaľavský elleni vizsgálatok beszüntetéséről szokás szerint eljárási hibákra hivatkozva, miután előzőleg a 363-as paragrafus alapján a Pčolinský és Aláč, valamint a NBÚ-t vezető Roman Konečný elleni eljárást is beszüntették. 

Ficóék bosszúja

A folyamatnak lehetnek következményei, különösen a politikai életre és a vizsgálatok manipulálásával vádolt Čurilla-csoportra nézve. Amennyiben ugyanis a Végkifejlet eleve gyenge alapokra épült, akkor hitelt kap Robert Fico és a Smer politikusainak állítása a politikailag motivált vizsgálatokról. A választás előtt egy hónappal bejelenteni egy hasonló nagyságrendű akciót felveti a politikai haszonszerzés lehetőségét. Az eljárás miatt történhetett meg az is, hogy bár a Čurilla-csoport tagjait már a parlamenti választás előtt összefüggésbe hozták a vizsgálatok manipulálásával, a Végkifejlet-ügy miatt védett tanústátuszt kaptak – amire hivatkozva formálisan nem lehetett volna őket meneszteni a tisztségükből.

A Büntető Törvénykönyvet megváltoztató kormánykoalíció szintén erkölcsi alapként hivatkozhat a Végkifejletre. A Főügyészség a legújabb sajtóhírek szerint már iránymutatást is kiadott azzal kapcsolatban, hogy a folyamatban levő eljárások során figyelembe kell venni az új elévülési határidőket. Az aktuality.sk hírportál információi szerint több olyan ügy vizsgálatát is megszüntetik, melyek a büntető törvénykönyv módosítása előtt születtek – így mentesülhet a további vizsgálatok alól például Peter Žiga (Hlas), de a Végkifejlet-ügyben érintett Košč is. Szintén fellélegezhet Peter Kažimír volt pénzügyminiszter, vagy Miroslav Výboh nagyvállalkozó – a kormány pedig különösebb bizonyítékok nélkül állíthatja, hogy nem csak a Végkifejlet-ügy, hanem más korrupcióellenes vizsgálatok is az ellenzék kottája alapján zajlottak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?