Roncsprémium: döcögős indulás

Pozsony |

<p>Csak tegnaptól jutottak hozzá az első érdeklődök a roncsprémiumhoz, jóllehet, a gazdasági tárca rendelete már hétfőtől hatályos. Az első két napon az eladók nem fizettek prémiumot azoknak, akik autótemetőbe vitték régi autójukat és újat akartak venni, mivel nem kaptak garanciát arra, hogy a minisztérium átutalja nekik az 1000, illetve 1500 eurós roncsprémiumot.</p>

Tegnaptól egyébként már néhány autóbazár is kínál ilyen prémiumot használt vagy lízingelt autókra.
A gazdasági tárca csak kedden írta alá az importőrökkel a prémium kifizetéséről szóló szerződéseket. A minisztérium szerint nem szabtak határidőt az aláírásra, egyes márkakereskedések képviselői viszont azt állítják, csak keddre kaptak meghívót. Tény és való, hogy aki már hétfőn elvitte autótemetőbe gépkocsiját, kijelentette a nyilvántartásból és a szükséges iratokkal elment a kiválasztott autókereskedésbe, hiába várt a roncsprémiumot is tartalmazó szerződésre, nem kapta meg. Az első, akár 2000 eurós engedmény tehát csak tegnaptól vehető igénybe.

Már lízingre is?
Ľubomír Jahnátek szakminiszter csak azok számára tette hozzáférhetővé ezt az állami támogatást, akik az új autó teljes összegét készpénzzel vagy banki átutalással fizetik ki. A lízingre való vásárlást – amely lehetőséget az emberek és cégek kétötöde alkalmazza autóvásárlás során – a minisztérium nem engedélyezte. Néhány vállalkozó viszont úgy döntött, megkerüli ezt a korlátozást. Az AAA Auto cég például az általa forgalmazott használt autókra kínál roncsprémiumot, amelyet azok is felhasználhatnak, akik lízingre akarnak venni gépkocsit. Acég egyetlen feltétele, hogy az érdeklődőnek a bazárban kell leadnia az öreg gépkocsit – szükség esetén saját költségre elszállítják az autót.

Egyébként nemcsak az új, hanem a használt autók eladása is rohamosan visszaesett. 2009 februárjában csak 5500 használt autót vettek országszerte, 2008 második hónapjában több mint hétezret. A használt gépjárművek ára rendszerint 3300 és 5000 euró között mozog, áruk viszont idén januárban – 2008 ugyanazon időszakához képest – 10-30 százalékkal csökkent. Leginkább az erősebb motorral felszerelt nagyobb autók lettek olcsóbbak.

Tovább tárgyalnak
A lízingtársaságok egyébként továbbra is azt állítják, hogy nem adják fel a harcot. A szövetségük vezérigazgatója, Marián Tibenský kijelentette, hogy a szervezet továbbra is tárgyalni kíván a gazdasági minisztériummal. „A lízing az autóvásárlás standard módszere, egyes országokban, például Németországban arra is vonatkozik a roncsprémium” – magyarázta Tibenský. A Mediasearch ügynökség felmérése szerint az elkövetkezendő 100 napban az emberek 19 százaléka akar új autót venni, több mint egyharmaduk akarja vásárlás során felhasználni a roncsprémiumot. 22 százalékuk egyelőre nem döntötte el, hogy autótemetőbe viszi régi gépkocsiját, vagy sem.

A teljes cikk nyomtatott kiadásunkban olvasható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?