Romák tüntettek Rimaszombatban

Rimaszombat |

<p>A füzeséri (Vrbnica) rendőri beavatkozás ellen és rossz életfeltételeik miatt tiltakoztak szombaton romák Rimaszombatban.&nbsp;</p>

A Dúsai (Dúžava) úti lakótelepen, ahol körülbelül 1200 roma él, nagyjából kétszázan tüntettek a Rom Unió Pártja (SRÚS) szervezésében.  A demonstráció részvevői támogatásukról biztosították a nagymihályi járásbeli Füzeséren élő romákat. állításuk szerint április 2-án brutális rendőri támadás ért.  František Tanko, a SRÚS elnöke úgy fogalmazott, hogy az ottani romákat április 2-án brutális támadás érte. A politikus szerint teljességgel elfogadhatatlan, hogy a romákat indokolatlanul verjék. A tiltakozó akcióval a roma népesség rossz életfeltételeire is fel akarták hívni a közvélemény figyelmét. Úgy véli, a romáknak nem alantas munkát kellene végezniük havi 66 euróért. Dolgozni szeretnének, de 360 euróért, ami már lényeges különbség.  Tanko elégedetlen a roma közösségek felzárkóztatására szánt európai uniós pénzek elosztásával. Szlovákia idén 380 milliót kap az EU-tól e célra, de a roma telepeken élők ebből semmit sem látnak.  Az akción jelen volt Jaroslav Tokár, Füzesér polgármestere is.  A SRÚS hasonló megmozdulásokat tervez Mezőlaborcon (Medzilaborce), Homonnán (Humenné), Iglón (Spišská Nová Ves), Korompán (Krompachy) és Zsolnán is. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?