Romagyilkosságok: Csontos István szüleit hallgatják meg tanúként

Budapest |

<p>A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat negyedrendű vádlottja édesanyjának és édesapjának tanúmeghallgatásával folytatódik az emberölés és más bűncselekmények miatt indított büntetőper pénteken a Pest Megyei Bíróságon.</p>

Az egykor szerződéses katonaként dolgozó és a katonai titkosszolgálattal is szoros kapcsolatban álló Csontos István édesanyja annak ellenére, hogy fiával kapcsolatban nem lett volna köteles tanúvallomást tenni, részletesen beszél fia előéletéről, tanulmányairól és a leszerelése utáni időszakról.

Ezután Csontos István édesapjának kell felelnie a bírói kérdésekre.

A legutóbbi, szerdai tárgyaláson Csontos István volt menyasszonyát, K. Krisztinát hallgatták ki tanúként, ő a rendőrségen polgári alkalmazott. A bírói kérdésekre adott válaszokból kiderült, hogy a negyedrendű vádlott testvére és sógora is a rendőrségen dolgozik. Az MTI úgy tudja, a negyedrendű vádlott lánytestvére a volt hajdúhadházi rendőrkapitánynak volt a titkárnője, a férje pedig aktívan szolgáló rendőr.

A volt menyasszony is azt állította, hogy 2009. április végén változást érzett korábbi barátján, akivel továbbra is jó kapcsolatban állt. A vád szerint Csontos István a 2009. április 22-i tiszalöki gyilkosságban sofőrként segítette társait, az elsőrendű vádlott Kiss Árpádot és testvérét, a másodrendű vádlott Kiss Istvánt, majd a 2009. augusztus 3-i kislétai támadásban bűnsegédként vett részt.

Szintén szerdára Pető Zsolt harmadrendű vádlott édesanyját és két testvérét idézte be Miszori László tanácsvezető bíró tanúként, de a hozzátartozók - élve törvény adta jogukkal - megtagadták a vallomástételt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?