Robert Fico máris rárontott Andrej Kiskára

ÖSSZEFOGLALÓPozsony. Nem pazarolja az időt az államfőválasztás első fordulójának győztese. Robert Fico tegnap máris nekiment Andrej Kiskának és az ellenzéki pártoknak, amelyek kivétel nélkül besorakoztak mögé.

ÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. Nem pazarolja az időt az államfőválasztás első fordulójának győztese. Robert Fico tegnap máris nekiment Andrej Kiskának és az ellenzéki pártoknak, amelyek kivétel nélkül besorakoztak mögé. A kormányfő úgy véli, Szlovákia sorsával hazardíroznak, mivel egy politikai tapasztalatokkal nem rendelkező jelöltet támogatnak. „Ha az Antikrisztus jutott volna tovább velem, most őt támogatnák” – jegyezte meg, felszólítva az embereket, hogy ne vegyenek részt ebben a játszmában. Nem kímélte a KDH-t sem, holott két hete még közös alkotmánymódosító javaslatokban állapodtak meg. „Ha azt vesszük, hogy Kiskának kimutathatóan köze volt a szcientista egyházhoz, akkor mit csinál KDH? Hazardírozik, de ez az ő bajuk” – érvelt a kormányfő, és hozzátette: a Smer mindezek ellenére is támogatni fogja a család definíciójának alkotmányba iktatását, amelyet a KDH kezdeményezett. Emlékeztetett, hogy Kiska politikai nézetei mindeddig ismeretlenek. „Külpolitikai szempontból egy kalandor. Aki azt mondja, ismerjük el Koszovót, nagy károkat okozhat a külpolitikában” – véli Fico. Leszögezte: egyelőre elérte a kitűzött célját, és minden eshetőségre fel van készülve. „A választók döntése utáni első percben mikrofonhoz ülök, és megmondom, milyen változások lesznek” – mondta a várható személycserékről Robert Fico miniszterelnök.

Kiska politikai nézeteiről tényleg nem sokat tud az ellenzék, ismerte el Bugár Béla. „Ficót viszont ismerjük, nagyon is” – figyelmeztetett tegnap a Híd elnöke, hozzátéve, hogy a jobboldali pártok korábban nem egyeztettek Kiskával. Bugár szerint el sem fogadta volna a meghívást, mert pártpolitikától mentes jelöltként igyekszik megszólítani a választókat, ezért vélhetően semmiféle üzletelésbe nem kezd majd a pártokkal, amelyek támogatást ígérnek neki. Az ellenzékiek közül eddig a NOVA jelezte, hogy kampányolni fog Kiska mellett – aktivistáik a megyei és a járási székhelyeket járják majd. „Szlovákiának tisztességes elnökre van szüksége, nem az a lényeg, hogy ki fényképezkedett Barack Obamával” – reagált Fico vádjaira Daniel Lipšic, a NOVA elnöke. Robert Fico ugyanis azzal emelte ki külpolitikai tapasztalatát, hogy már Obamánál is járt. Kiska mára ígért részletes sajtótájékoztatót. (vps, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?