Robert Fico kormánya benyújtotta lemondását

Pozsony |

<p>Robert Fico miniszterelnök kormánya csütörtökön 19.45-kor benyújtotta lemondását Ivan Gašparovič köztársasági elnöknek. Az elnök beszédében sikeresnek nevezte Robert Fico kormányzását.</p>

A beteljesületlen ígéreteket a válság számlájára írta. Kiemelte Fico kormányának szociális irányultságát, és azt, mindig védte a nemzetállami érdekeket.

Robert Fico megköszönte Ivan Gašparovič támogatását. Ő is hangsúlyozta, a válság közepette kellett irányítania az országot. Gašparovičra a távozó kormányfő atyaként is tekintett, mint mondta, mindig díjazta a köztársasági elnök széles látókörét.

Iveta Radičovát 20.30-kor nevezi ki miniszterelnökké az államfő.

FRISSÍTVE

Iveta Radičovát kormányfővé nevezte ki Ivan Gašparovič köztársasági elnök. Radičová letette a miniszterelnöki esküt, majd átvette az államfőtől a kormányalakítási megbízást, végül aláírta az eskü szövegét. Beszédek nem hangzottak el, a hivatalos aktus után Gašparovič és Radičová az elnöki palota nagytermből nyíló szalonba vonultak vissza.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?