Rigó bírósági eljárást kezdeményezett Gyimesi ellen

Rigó Konrád k
Pozsony |

Rigó Konrád, a Szövetség Híd platformjának elnöke kijelentette, bírósági keresetet nyújtott be Gyimesi György (OĽaNO) parlamenti képviselő ellen, amiért beteg embernek nevezte őt.

A két politikus között Rastislav Káčer külügyminiszter kijelentései miatt indult el az adok-kapok, mely során Gyimesi kijelentette, Rigó és családja az utóbbi időben sok tragédián mentek keresztül, és ez „nyomot hagyott Rigó pszichikai állapotán, beteg embereket pedig nem illik sértegetni”.   A Híd-platform vezetője már februárban jelezte, jogi útra tereli az ügyet, ekkor azonban még nem döntötte el, büntetőjogi vagy polgári peres eljárást kezdeményez-e.

Azért állok itt, mert Gyimesi György nyilvánosan beteg embernek nevezett, és ezzel emberi méltóságomban sértett meg. Aljas módon visszaélt a családomat ért tragédiákkal, s ezáltal megsértette a magánélethez való jogomat is

– jelentette ki Rigó a pénteki sajtótájékoztatón azzal, két nappal ezelőtt polgári peres eljárást kezdeményezett Gyimesi ellen. Hozzátette, Gyimesinek volt lehetősége bocsánatot kérni a kijelentései miatt, az OĽaNO politikusa azonban figyelmen kívül hagyta a pert megelőző utolsó felszólítást. „Azért döntöttem a bírósági kereset mellett, mert meggyőződésem, ha egy normális országban akarunk élni, senkinek – még egy parlamenti képviselőnek sem engedhetjük meg, hogy lábbal tiporja jogainkat” – folytatta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?