Szlovák belpolitikai adok-kapok lett a magyar revízió témájából

Szijjártó-Káčer találkozó
Pozsony/Budapest |

Rastislav Káčer külügyminiszter nem tesz eleget Igor Matovič (OĽaNO) és Gyimesi György (OĽaNO) felszólításának, és nem kér bocsánatot Magyarországtól, amiért arról beszélt, Budapestnek revíziós tervei vannak. Erre Matovič és Gyimesi azt kéri az államfőtől, menessze Káčert. Az ügyben a magyar külügy is berendelte a budapesti szlovák nagykövetet, Eduard Heger miniszterelnök azonban kiállt Káčer mellett.

Káčer a Markíza Televízió Na telo plus című kedd esti műsorában úgy nyilatkozott, amennyiben Oroszországnak sikerül elfoglalnia Ukrajnát, akkor Magyarország is bejelenti területi igényét Szlovákiával szemben. Szerinte ez most is aktuális kérdés, a magyar revíziós tervekről egy titkos jelentés is a birtokában van. A tárcavezető nyilatkozatát követően Matovič és Gyimesi szerdán határozott bocsánatkérést követelt Káčertől. „Arra szólítjuk fel a miniszter urat, mutassa be ezeket a dokumentumokat. Ha pedig ilyenekkel nem rendelkezik, azonnal kérjen bocsánatot Magyarországtól” – szólította fel Gyimesi Káčert. Matovič azt állítja, nem is léteznek ilyen dokumentumok. Az OĽaNO vezetője és Gyimesi a sajtótájékoztatójukon „józan” Ján Slotának nevezték Káčert, utalva ezzel az SNS egykori elnökének magyarellenes kijelentéseire.

Nem kér bocsánatot

„Külügyminiszterré neveztek ki, és az államfő később engem bízott meg a feladattal. Senkitől sem fogok bocsánatot kérni azért, mert védem a hazám érdekeit. Hogy Szlovákia területi integritását, szuverenitását és szabadságát diplomáciai erőfeszítéseink szent gráljának tartom” – reagált Káčer a közösségi hálón. 

„Nem a magyarokat kritizálom. Nekem is nagyon jó magyar gyökereim vannak, öt évig éltem Magyarországon, jól értek magyarul, szeretem a magyarokat. Ez nem a nemzetek konfliktusa. Ez egy konkrét politika kritikája. Azé a politikáé, amely abból az országból, amely az 1990-es évek elején a régió demokráciáért folytatott küzdelem vezetőjéből mára fekete lyuk lett Európai politikai térképen, és Putyin európai érdekeinek trójai falova” – írta Káčer a Facebookon közzétett bejegyzésében Magyarországra utalva. 

„Aki Mečiart kritizálta, nem volt Szlovákia ellensége. Mečiar nem volt egyenlő Szlovákiával, ahogy Orbán sem Magyarországgal. Matovič egy senki, és fogalmam sincs, ki az a Gyimesi, csak találgatni tudok. Ezer éve élnek itt együtt szlovákok és magyarok, és ez ezután is így lesz. Hiszek a harmóniában” – tette hozzá Káčer. 

Budapest kiakadt 

A miniszternek a revízióra vonatkozó kijelentései miatt berendelte a budapesti szlovák nagykövetet Menczer Tamás (Fidesz) magyar külügyi államtitkár. „Európa nagy válságokkal néz szembe, ilyenkor józan politikusokra van szükség, Szlovákia jelenlegi külügyminisztere nem ilyen” – közölte az államtitkár a Facebook-oldalán. Hozzátette, a szlovák nagykövetnek elmondta, szerinte Káčer hazugságokat állít. Bejegyzésében arról is ír, szerinte a miniszter kijelentései mögött Magyarország politikájáról alkotott véleménye áll. Budapest ellenzi az Oroszországgal szembeni szankciókat, nem engedi át Ukrajnával közös határán a fegyverszállítmányokat. Ezt Menczer „békepártiságnak” nevezi. Egyúttal hozzátette, a magyar-szlovák kapcsolatok a V4-es szövetségen belül vannak annyira erősek, hogy „túlélik az olyan figurákat, mint a szlovák külügyminiszter”.

Heger megvédte Káčert

A szlovák ügyvezető miniszterelnököt, Eduard Hegert (OĽaNO) az Európai Tanács ülésére tartva, arról kérdeztük, látta-e vajon azokat a magyar revíziós tervekről szóló dokumentumokat, amelyekről Káčer beszélt és amelyekről Matovič azt állítja, nem léteznek. A kormányfő azonban érdemben az ismételt kérdésünkre sem válaszolt. Arról beszélt, az ilyen szellemben folytatott diskurzus Magyarországnak és Szlovákiának sem használ, majd hozzátette, jó viszonyra törekszik Budapesttel. „Ne hagyjuk magunkat befolyásolni olyan politikusok által, akik, talán a választási kampányuk részeként, polarizálni akarják ezt a diskurzust” – mondta. Ugyanakkor visszautasította, hogy Káčer ilyen megosztó politikus lenne. „Azt hiszem, ez a polarizáció inkább azok irányából érkezik, akik mindezt politikai kampányként fogják fel” – magyarázta, de hozzátette nem nézte még vissza, hogy Káčer egészen pontosan mit mondott. „Rastislav Káčert azonban tapasztalt diplomatának ismerem. (...) Tudom, hogy partnerországokkal való jó kapcsolatok építése a célja, biztosan ebben a szellemben kommunikált” – állt ki Heger a külügyminiszter mellett. 

Matovič és Gyimesi viszont reagál 

Matovič és Gyimesi csütörtökön délután újabb sajtótájékoztatót szentelt a külügyminiszter kijelentéseinek. Az OĽaNO vezetője a Magyarországról tett állításai miatt a nemzet szégyenének nevezte Káčert, és felszólították Zuzana Čaputová államfőt, váltsa le a tárcavezetőt. 

Matovič szerint ahelyett, hogy Káčer bocsánatot kért volna, csak „arrogáns senkiként” játszotta az erőset. „Ezzel pedig megerősítette, hogy a buta szavai nem véletlenszerűek voltak, hanem előre megfontolt, kiszámított támadás volt minden magyar ellen. Káčer ezzel a támadással minden magyart mélyen megbántott, a Dunán innen, a Dunán túl” – mondta. 

Matovič szerint, ha ő maga tett volna hasonló kijelentést, az államfő azonnal lépett volna. „Az elnök asszony most csendben van. A hallgatás pedig beleegyezés” – szögezte le. Hozzátette, ha Čaputová nem váltja le Káčert a külügyi tárca éléről, közvetlen felelősséget kell vállaljon a magyarokat ért támadásokért. 

Matovič arról is beszélt, a miniszter menesztéséhez szerinte nem szükséges az ügyvezető miniszterelnök kezdeményezése. Az államfő ezt saját maga is megteheti. Az OĽaNO vezetője nem is egyeztette a Čaputovának címzett felhívását Hegerrel.

Maga a szlovák miniszterelnök az Európai Tanács brüsszeli ülése után Matovičra reagálva elmondta, elutasítja, hogy ezen téma mentén feszüljenek egymásnak az egyes szereplők.

Tiltakozó szövetségesek 

Káčer kijelentése ellen tiltakozott Forró Krisztián a Szövetség elnöke, aki a tárcavezető menesztését követeli. Berényi József, a párt MKP-platformjának vezetője, az egyébként OĽaNO-s Jozef Viskupičcsal, Nagyszombat megye elnökével közös nyilatkozatban felelőtlennek nevezte a külügyminiszter megnyilvánulásait. Sólymos László a Szövetség Országos Tanácsának vezetője szerint Káčernek vissza kellene magát fognia. Korában a Mózes Szabolcs a párt alelnöke úgy nyilatkozott, szerinte Káčer alkalmatlan a külügyminiszteri tisztségre, Rigó Konrád, a Híd-platform vezetője viszont inkább Matovičot és Gyimesit kritizálta, szerinte ők húzták elő a magyarkártyát.

(nar, mr, czg) 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?