Rezešová nem is kérte pere áthelyezését

Budapest |

<p>Eddig fel sem merült annak lehetősége, hogy az M3-ason történt, négy halálos áldozattal járó balesetet okozó szlovák nő a folyamatban lévő büntetőeljárását átadnák Szlovákiának - közölte a nő ügyvédje, Tóth M. Gábor kedden az MTI-vel, cáfolva az ezzel ellentétes tartalmú szlovák sajtóhíreket.</p>

 

A szlovák nő ügyvédjére hivatkozva a Nový čas szlovák bulvárlap hétfőn azt írta, Eva Varholíková-Rezešovának a vonatkozó jogi normák alapján lehetősége lett volna arra, hogy kérvényezze az ellene indítandó bűnvádi eljárás Szlovákiában való lefolytatását, a szlovák nő azonban nem akart élni ezzel a lehetőséggel.

Tóth M. Gábor az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében leszögezte: a hivatkozott szlovák sajtóorgánumnak sem szóban, sem írásban nem nyilatkozott. Az eljárás kezdete óta egyetlen szlovák írott, vagy elektronikus sajtótermék sem vette fel vele a kapcsolatot.

Ráadásul az eljárás eddigi szakaszában sem formális, sem informális lehetősége nem vetődött fel annak, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárást átadnák Szlovákiának, "hiszen ennek jogszabályi feltételei nem állnak fenn". Nem volt tehát olyan helyzet, amelyben akár ügyfele, akár ő választhattak volna - írta az ügyvéd.

A szlovák rendszámú BMW augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalán ment neki az előtte haladó Fiat Puntónak, amely az ütközés következtében a szalagkorlátnak csapódott, majd kigyulladt. A személyautóban négyen utaztak: hárman bennégtek a járműben, a negyedik utas két nappal később kórházban halt meg.

Kende Katalin, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője kedden közölte az MTI-vel, hogy a másodfokú döntés értelmében a múlt héten halálos balesetet okozó szlovák nő előzetes letartóztatásban marad.

A Budapest Környéki Törvényszék a nyomozási bíró augusztus 23-án hozott elsőfokú döntését azzal az indokkal hagyta helyben, hogy a szökés, illetve az elrejtőzés veszélye továbbra is fennáll, ezzel elutasította a 35 éves nő ügyvédjének óvadékra, illetve házi őrizetre vonatkozó beadványát.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?