Restaurátorok Kassán

„A legtöbb dolog esetében, mint például a virsli vagy a törvények, nem tanácsos nézni, hogyan készülnek.

„A legtöbb dolog esetében, mint például a virsli vagy a törvények, nem tanácsos nézni, hogyan készülnek. A restaurálás azon ritka kivételek egyike, amikor a folyamat egésze rendkívül izgalmas” – mondta Kristína Markušová, a Műemlékvédő Hivatal kassai kerületi igazgatónője azon a kiállításon, amely magyar restaurátorok munkáját mutatja be a Műszaki Múzeumban. Az esztergomi királyi várkápolna és palota freskóiak restaurálása a szakmai közönség mellett a laikus látogatók érdeklődésére is számíthat. A magyar és a szlovák műemlékvédők között az elmúlt évek hideg politikai viszonyai ellenére szinte egyedülálló együttműködés zajlott, ezért ezt a munkát is fokozott figyelem övezi a határ túloldalán, példa erre a nemrég nagy sikerrel lezajlott pozsonyi prezentáció is. Ez az utóbbi évek legnagyobb szabású ilyen jellegű vállalkozása Magyarországon, Wierdl Zsuzsa vezető restaurátor szerint az esztergomi királyi palota feltárása a huszadik századi magyar műemléki kutatások legszenzációsabb eredménye volt. 1934-ben bukkantak rá a környéken folyó régészeti ásatások során, és a munka megkezdésekor fogalmuk sem volt arról, hogy a terület alatt helyezkedik ez az Árpád-kori királyi palota legősibb része, egészen Géza fejedelem ideéig visszavezethető romokkal. Ez a gótika Franciaországon kívüli első épülete, ezért a helyreállításhoz annak idején olasz vezető restaurátort hívtak. Az olasz szakember működése óriási jelentőségű volt, gyökeres változást hozott az alkalmazott módszerek területén.

A szakemberek a modern technika vívmányait is felhasználják a munkához, Svájcban számítógépes elemzések készültek, amelyek segítségével következtetni lehet a már megsemmisült felületeken lévő egykori falfestmények tartalmára is. „Ha kevés eső esik, a kápolna egy része már jövőre megnyílhat a látogatók előtt” – jegyezte meg keserű mosollyal a szakember. A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete által szervezett kiállítás szeptember 30-ig tekinthető meg. A tárlat létrehozásában az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság, valamint a szlovák műemlékvédelmi hivatal is segédkezett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?