Rendőrök állták útját a belső ellenőrzési osztály egy hivatalnokának

rendorseg kp

Hétfő reggel villogó rendőrautókkal állták útját a belügyi tárca alá tartozó belső ellenőrzési osztály egy hivatalnokának – írja a Denník N.

Ladislav Kotek, a belső ellenőrzési osztály védelmi és korrupcióellenes osztálya igazgatóhelyettese hétfő reggel fél hétkor a pozsonyalmási (Jablonové) otthona előtt ült be szolgálati autójába, hogy munkába induljon, amikor pár méter megtétele után villogó rendőrautók állták útját. Peter Kubina ügyvéd az eset kapcsán emlékeztetett, a tisztviselő védett bejelentői státuszt kapott.

Kotekkel a rendőrök közölték, hogy miután nem kapott engedélyt felettesétől a szolgálati jármű használatára, jogosulatlanul használja azt, emiatt eljárás indul ellene, amiért akár 12 évre is börtönbe kerülhet.

Az autóból kiszállították, majd a járművet a rendőrség lefoglalta. Kotek ezt követően saját autójával ment a munkahelyére. Koteket nem hallgatták ki, és egyelőre nem is indult ellene eljárás. 

Kubina szerint a Koteket feltartóztató rendőrök között ott voltak az Oblúk nevű nyomozói csoport korábbi tagjai, akik 2021 nyarán eljárást indítottak a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomozói ellen. A helyszínen volt Juraj Chylo pozsonyi kerületi ügyész is.

(Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?